Vádat emelt a DNA a PSD volt kincstárnoka ellen


-A A+

Vádat emelt a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a PSD volt kincstárnoka ellen. Mircea Drăghici-ot sikkasztás és a párttámogatásként nyújtott összegeknek az eredetitől eltérő célokra való felhasználása miatt állítják bíróság elé. 

A vádirat szerint Mircea Drăghici 2018. február 15-e és június 11-e egy saját ingatlan vásárlására használt fel 380 ezer lejt a párt által az Állandó Választási Hatóságtól kapott támogatásból, amelyet az alakulat kincstárnokaként ő kezelt. Az ingatlan árának kétharmadát törlesztette ebből az összegből, és egy fiktív bérleti szerződéssel próbálta azt a látszatot kelteni, hogy az összeget bérleti díjként a párt fizeti.

A vádhatóság csütörtöki közleményében rámutat, Mircea Drăghici tavaly februárban egy családtagjával együtt megállapodott egy 500 ezer eurót érő ingatlan tulajdonosával, hogy megvásárolja azt úgy, hogy részben a párt által felvett támogatásból, részben saját zsebből fizeti ki. Az épület tulajdonosa és a gyanúsított, illetve családtagja közötti elővásárlási szerződés 2018. február 15-én jött létre, és ugyanezen a napon a párt bérleti szerződést kötött az épületre.

Az ügyészek szerint a bérleti szerződést 2018. március 1-jétől kezdődően 10 évre kötötték, 2029. március 1-jéig, a bérleti díj összege pedig 380 000 euró volt, amelyet 18 hónap alatt kellett kifizetni. A valóságban azonban a szerződés teljes értékét öt hónap alatt kifizették a politikai pártok tevékenységének finanszírozásáról szóló, 2006/334-es törvény alapján nyújtott támogatásból – állítja a DNA. Miután az Állandó Választási Hatóság vizsgálódni kezdett a támogatás felhasználásáról, a bérleti szerződést és az elővásárlási szerződést is felmondták, a bérleti díjként és a lakás áraként kifizetett összegeket pedig visszavonták – derül még ki a vádhatóság közleményéből.

Emellett az ügyészek szerint 2017 júliusában Mircea Drăghici egyik családtagja megvásárolt a párttól egy több mint 300 ezer lejt érő luxusgépkocsit, de nem fizette ki azt, csak egy évvel később, 2018 augusztusában utalták az autó vételárát.

A vádiratot a legfelsőbb bíróságra küldte a korrupcióellenes ügyészség. A DNA csütörtöki közleménye megjegyzi, hogy az ugyanebben az ügyben az Állandó Választási Hatóság (AEP) volt elnöke, Daniel Barbu ellen indított bűnvádi eljárás folytatódik, ezt leválasztották a Drăghici-dossziéról. 








EZT OLVASTA MÁR?

X