Kormányátalakítást szorgalmaz az ALDE – Pontáékat is bevonnák


-A A+

A Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) azt javasolta a Szociáldemokrata Pártnak (PSD), hogy 19 miniszterből álló kormányt hozzanak létre, amelyben 4 tárcát az ALDE, 4-et pedig a Pro Románia párt kap meg – közölte pénteken Iaşi-ban Varujan Vosganian parlamenti képviselő, az ALDE alelnöke.

Az ALDE azt is kérte a PSD-től, hogy a szállításügyi és regionális fejlesztési minisztérium közül az egyiket, illetve az oktatási és az egészségügyi tárca közül egyiket engedje át az ALDE-nak vagy a Pro Romániának.

Vosganian megerősítette, hogy alakulata nem támogatja a költségvetés-kiigazítást abban a formájában, ahogy azt a pénzügyminisztérium bemutatta. Azt is hangoztatta, hogy az ALDE álláspontja szerint szükség van a kormányprogram felülvizsgálatára és aktualizálására, Viorica Dăncilă miniszterelnöknek pedig szeptemberben át kell alakítania kabinetjét.

Az ALDE vezetősége választási szövetség létrehozását szorgalmazza a Pro Románia párttal, és ezen szövetség célkitűzései közé tartozik a kormányátalakítás és a kormányzás újragondolása, valamint az új politikai erőviszonyok parlamenti megjelenítése. Javaslatuk szerint az új kormány 19 miniszterből állna, közülük 4 az ALDE, 4 pedig a Pro Románia soraiból kerülne ki, és mindkét párt esetében egyik miniszter kormányfőhelyettesi rangot is kapna – mondta Varujan Vosganian. 

(Címlapi illusztráció forrása: digi24.ro)








EZT OLVASTA MÁR?

X