Feljelenti a költségvetés-kiigazítást bíráló liberális politikusokat a PSD


-A A+

Büntetőügyi panaszt tesz a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azon politikusai ellen, akik – a PSD szerint – „tudatosan félretájékoztatták" az embereket a költségvetés-kiigazítással kapcsolatban.

Keddi közleményében a PSD rámutat: a PNL-s politikusok azon nyilatkozatai, miszerint a kormány „meghamisította" a pénzügyi adatokat, illetve „ellopta a bruttó hazai termék 10 százalékát", igen súlyosak, és kimerítik a nemzetbiztonságot veszélyeztető hamis információk tudatos közlése bűntettének fogalmát.

A PSD szerint a PNL vádjai nélkülöznek minden tényszerű alapot, ugyanakkor megingathatják a befektetők és az állampolgárok hivatalos pénzügyi adatokba vetett bizalmát, és ezáltal negatív hatással lehetnek a nemzetgazdaságra.

„Ezért a PSD büntetőügyi panaszt tesz a PNL azon képviselői ellen, akik felelőtlen módon ilyen információkat terjesztettek" – fogalmaz közleményében a nagyobbik kormánypárt.

A kommünikében megjegyzik, a kormánynak az év végéig esedékes bevételekről szóló becsléseit hivatalos iratba foglalták, amelyet a teljes kormány felvállalt.

„Az a kijelentés, miszerint ezt a dokumentumot meghamisította a kormány egyik tagja, hazugság, egy abszurd politikai támadás, és semmiféle módon nem tudják bizonyítani az állítást a PNL képviselői. Azt a vádat pedig, miszerint az elmúlt két és fél évben ellopták a GDP mintegy 10 százalékát, és a pénz a PSD-hez, illetve az ALDE-hoz került, cáfolják a közpénzek felhasználását vizsgáló hatóságok ellenőrzéseiről készült jelentések" – nyomatékosítják a szociáldemokraták.








EZT OLVASTA MÁR?

X