Hivatalosan senki sem örül a Jobbiknak Erdélyben


-A A+

Elutasítóan vagy visszafogottan kommentálták a maszol.ro által megkérdezett politikusok – Szabó Ödön (RMDSZ), Tőkés László (EMNT), Toró T. Tibor (EMNP), Sorbán Attila Örs (EMI) –, hogy a Jobbik megkezdte az erdélyi tagtoborzását. A jobbikos Szávay István képviselő ezen a héten Székelyföldön jár.

Szabó Ödön Bihar megyei RMDSZ-es képviselő a maszol.ro kérdésére pénteken nem kívánatosnak nevezte a szélsőséges magyarországi párt erdélyi jelenlétét. Ugyanezen a napon nagyváradi fiatalok egy csoportja villámcsődülettel tiltakozott, amikor Szávay István képviselő, a Jobbik nemzetpolitikai kabinetjének elnöke az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) székházában készült sajtótájékoztatót tartani.

Tőkés: nem támogatom a jelenlétüket

Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke a maszol.ro-nak kijelentette: nem támogatja a Jobbik térhódítását Erdélyben. „Viszont demokrácia van, és mindenkinek biztosítani kell azt a jogát, amit a törvény megenged. Jottával sem többet azonban, mint amit az emberi méltóság, a nemzeti érdek és a demokratikus jogállam megenged” – fogalmazott az európai parlamenti képviselő.

Tőkés korábban is elítélően nyilatkozott a Jobbikról. Legutóbb éppen egy éve a tiszaeszlári vérvádat a parlamentben felmelegítő Baráth Zsolt képviselő antiszemita uszítása kapcsán szólította fel önvizsgálatra a Jobbikot. Ugyanakkor szintén Tőkés László volt az, aki még református püspökként a Közjó Szolgálatában Díjat nyújtott át az EMI nagyváradi szervezetének. Ugyanez a szervezet engedte be székházába pénteken a Jobbik politikusát, Szávay Istvánt.

Toró választási részvételre buzdít

Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke a Jobbik erdélyi jelenlétéről azt mondta a maszol.ro-nak: az EMNP azt szeretné, ha a magyarországi pártpolitika megrekedne a határokon, és csak a nemzetpolitika jönne át. A politikus fontosnak tartja ugyanakkor, hogy minél több erdélyi magyar állampolgár éljen szavazati jogával a magyarországi választásokon. „Ugyanakkor úgy vélem, nem a mi feladatunk pártpreferenciákra buzdítani az erdélyi magyarokat. Nem titok, hogy a mi stratégiai partnerünk a Fidesz, de a Fidesznek nincs szüksége arra, hogy mi nekik kampányoljunk” – magyarázta Toró.

A jobbikos Szávay István az EMNP hétvégi kongresszusán is felszólalt és nagy tapsot kapott a küldöttektől. A magyarországi politikus „trianonozott” is egyet, majd támogatásáról biztosította a Néppárt autonómiatörekvéseit.

Biró nem hisz a Jobbik erdélyi sikerében

A Magyar Polgári Párt elnöke, Biró Zsolt lapunknak azt mondta: nem hiszi, hogy a Jobbik erdélyi tagtoborzása sikeres lesz. Emlékeztetett arra, hogy a magyarországi párt korábban „baráti köröket” alapított több erdélyi városban, ám ezekről „azóta sem hallani”. Szerinte egyértelmű, hogy a Jobbik is a magyarországi választásokra készül. Biró ugyanakkor leszögezte: az MPP és a Jobbik között intézményes kapcsolat nincs.

Korábban a magyarországi párt nemcsak intézményes kapcsolatok kiépítésére, hanem stratégiai partnerségre törekedett az akkor még Szász Jenő vezette MPP-bel. Ezt a szándékot Szegedi Csanád EP-képviselő jelentette be 2011 májusában, amikor Szatmárnémetiben, a helyi MPP-székházban megnyitotta második erdélyi irodáját. Szász Jenő akkor erről még azt nyilatkozta: a partnerség kialakításához előbb a Jobbiknak rendeznie kell viszonyát a Fidesszel. Időközben Szegedi botrányos körülmények között távozott Vona Gáborék pártjából.

Sorbán Attila Örs: nem támogatjuk az építkezésüket

Szávay István erdélyi tagtoborzó körútja előtt a maszol.ro-nak azt nyilatkozta: a Jobbik tagtoborzásában erdélyi szervezetek nem, csak magánszemélyek segítenek. Ehhez képest nagyváradi sajtótájékoztatóját az EMI székházában tartotta,

Az EMI elnöke, Sorbán Attila Örs azt állítja, ezt maga is utólag tudta meg. „Rákérdeztem a nagyváradi szervezetünknél, és megtudtam: egyik ottani társunk baráti szívessége volt, hogy Szávay István a székházunkban tarthatott sajtótájékoztatót” – magyarázta a maszol.ro-nak.

Sorbán kérdésünkre leszögezte: az EMI-nek nem célja egyetlen magyarországi pártot sem segíteni az erdélyi építkezésben. „Szervezetileg tudomásom szerint senki sem segíti a képviselő urat az EMI részéről” – tette hozzá.

A szervezet elnökét emlékeztettük arra, hogy a Jobbik elnöke, Vona Gábor visszatérő vendége az EMI-táboroknak. Sorbán szerint ez nem mond ellent az előbbi kijelentésével. „Egy párt építkezése nem egy előadás megtartásával történik. Hiszünk a szólás- és véleményszabadságban, és abban, hogy különböző hangjai vannak a nemzeti oldalnak: hangja van a Fidesznek és a Jobbiknak is. Mind a kettőnek helyen van, épp úgy, mint az RMDSZ-nek, az EMNP-nek és az MPP-nek, akiknek a képviselőit szintén meghívtunk tavaly az EMI-táborba” – mondta az EMI elnöke.

Cikkünk frissül








EZT OLVASTA MÁR?

X