Jogerősen hét év börtönre ítélték Cătălin Voicut


-A A+

Jogerősen hét év szabadságvesztésre ítélte hétfőn a legfelsőbb bíróság Cătălin Voicu volt szociáldemokrata szenátort. A politikust befolyással történő üzérkedéssel vádolják.

Korábban a legfelsőbb bíróság öt év börtönbüntetést szabott ki a volt szenátorra. Voicu fellebbezett, ám enyhítés helyett súlyosbították az ítéletet. Az ügyészség 5 és 8 év közötti büntetést kért a vádbeszédben. A politikus nem volt jelen az ítélethirdetésen, hétfő reggel ugyanis sürgősen kórházba utaltatta magát.

Voicut 2010-ben vádolta meg a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) azzal, hogy bírósági döntéseket és rendőrségi vizsgálatokat próbált meg befolyásolni két üzletember érdekében, akiktől ezért pénzt fogadott el. Az ügyben Cătălin Locic üzletember négy év letöltendő börtönbüntetését is jogerőre emelte a bíróság. Florin Costiniu, a legfelsőbb bíróság polgári részlegének volt elnöke három helyett négy év felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Costel Cășuneanu üzletembert, aki a vádirat szerint több mint negyedmillió eurót fizetett Voicunak a bírák megvesztegetésére, négy év felfüggesztett börtönre ítélték.

Voicut a romániai "nagykorrupció" megtestesítőjeként emlegetik a a hazai médiában, aki elhitette magáról, hogy bármit "el tud intézni", és hogy érinthetetlen, mert "túl sok mindent tud" egyes bírákról, politikusról, ügyészekről és főrendőrökről.

Voicu tisztképző iskolát és jogot végzett, 1989 után a legfőbb ügyészségre, majd az elnöki testőrszolgálathoz (SPP) került, ahol tábornoki rangig jutott. 2000-2004 között Ion Iliescu államfő nemzetbiztonsági tanácsadója volt. 2004-től képviselői, 2008-ban szenátori mandátumot szerzett a Szociáldemokrata Párt (PSD) színeiben, és kevés hiányzott ahhoz, hogy a belügyminisztérium élére kerüljön: a 2008-ban alakult nagykoalíciós kormányban a PSD őt javasolta a tisztségre, de Emil Boc miniszterelnök nem volt hajlandó rábízni a belügyi tárcát.








EZT OLVASTA MÁR?

X