Államelnöki Hivatal: az „állampolgár” Gîrbovan nem lett igazságügyi miniszter


-A A+

Klaus Johannis „nem Dana Gîrbovan bíró, hanem Dana Gîrbovan román állampolgár igazságügyi miniszteri kinevezésének elutasítását indokolta meg” – írja az Államelnöki Hivatal csütörtök délutáni közleményében, amely reakcióként jelent meg a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) korábban kiadott állásfoglalására.

„Az államfő nem Dana-Cristina Gîrbovan bíró, hanem Dana-Cristina Gîrbovan román állampolgár igazságügyi miniszteri kinevezésének elutasítását indokolta meg, aki elfogadta, hogy betöltse az igazságügyi miniszteri állást egy politikai kormányban, és aki egyébként le is mondott a bírói testületből” – pontosít a közlemény, amely kifejti, bírói minőségében az alkotmány szerint nem is lehetne miniszter.

Johannis elnök úgy véli, hogy az CSM bírói részlegének véleménye aggasztó, és önmagában alááshatja az igazságszolgáltatás függetlenségét és presztízsét, valamint a bírók jogállását, mivel azt a képzetet kelti, hogy egy bíró miniszteri posztot tölthet be.

„A CSM bírói részlegének meg kell magyaráznia, hogy Románia elnöke miként nevezhetne ki egy bírót miniszterré, amint nyilatkozatukban szó szerint fogalmaznak. Az igazságszolgáltatás függetlenségébe valóban súlyos beavatkozások éppen ezek a megmagyarázhatatlan nyilatkozatotok az igazságszolgáltatásról, amelyeket egyes igazságszolgáltatási szakemberek tesznek, amelyek úgy tűnik, éppen azt a tényt ítélik el, hogy Románia elnöke tiszteletben tartotta az ország törvényeit és alkotmányát' - fogalmaz a nyilatkozat. Hozzáteszi: szerencsés lett volna, ha állásfoglalásuk közzététele előtt az aláírok tanulmányozzák a Velencei Bizottság ajánlásait, amelyek közé tartozik, hogy a bíróknak már azelőtt le kell mondaniuk, hogy megpályáznak egy politikai tisztséget.

A nyilatkozat szerint a CSM bírói osztályának nem politizálnia kellene, hanem, az alkotmányos kereteken belül és részrehajlás nélkül, valóban az igazságszolgáltatás és a bírák függetlenségének előmozdításán dolgoznia.

A CSM bírói részlege csütörtöki állásfoglalásában úgy fogalmazott, hogy Klaus Iohannis államfő Dana Gîrbovannal kapcsolatos kijelentései 'nyilvánvaló támadást jelentenek az igazságszolgáltatás függetlensége és tekintélye ellen'.

„Ami a román elnök szerdai nyilatkozatát illeti, amikor elutasított egy bíró kinevezésére irányuló javaslatot az igazságügyi miniszteri tisztségre, a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács bírói részlege nyilvánosan elítéli az ilyen cselekedetet, amelyet rendkívül súlyos beavatkozásnak tekint az igazságszolgáltatás függetlenségébe” – írja a CSM sajtóközleményében.

A bírói részleg képviselői „határozottan leszögezik”, hogy a román államfő által nyilvánosan felhozott „megalapozatlan és bizonyítatlan” állítások, amellyel kétségbe vonta egy bíró függetlenségét és szakmai tisztességét, és elutasította kinevezését az igazságügyi miniszteri tisztségbe, az igazságszolgáltatás függetlenségének és presztízsének súlyos megsértése.








EZT OLVASTA MÁR?

X