Dăncilă: a PSD befutó helyeket biztosított volna az ALDE-nek a saját listáin


-A A+

Bízott a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) a kormánykoalícióban maradásában – jelentette ki pénteken Mamaián Viorica Dăncilă kormányfő, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke a PSD nőszervezetének nyári egyetemén.

A miniszterelnök elmondta, hogy a tervek szerint a következő parlamenti választásokon helyeket különítettek volna el az ALDE számára a PSD listáin, hogy megmaradhasson a kormánykoalíció.

„Olyan megállapodást akartam, amelyben mandátumokat ajánlunk fel ALDE-nek a parlamenti választásokon azért, hogy hogy ne szakítsunk meg egy jóhiszeműségre épülő szövetséget. Nekimentünk egy falnak. Elnökként kötelességem, hogy ismét a legerősebb párttá tegyem a PSD-t, hogy bizalmat teremtsek vele szemben" – mondta.

Dăncilă kifejtette az is, hogy a PSD kormányon marad, mert ez nem a „bátortalanok pártja”, és soha nem fog zsarolásnak engedni. Elismerte, hogy a kormány nem tökéletes, de – mint mondta – hatékony és közel áll az emberekhez.

„Soha nem fogunk intézkedéseket hozni az emberek ellen. Megpróbálunk egy erős Romániát építeni, és mellénk kell állnia minden állampolgárnak, aki ezt akarja. Hiszek a románok őszinteségében, hogy a jót választják. Ez az első alkalom, amikor egy nő lehet az elnökünk" – utal a novemberi államfőválasztásra, amelyen a PSD jelöltjeként a romániai nők támogatását kérte.

„Úgy gondolom, hogy ebben a kampányban a nőknek kell az első sorokban lenniük, mivel a családban is a nők kezelik a problémákat, a nők harcolnak a családért, a férjért, a gyermekekért. Ebben a kampányban Romániát úgy kell kezelni, mint egy családot, amelyben az elnöknek gondoskodnia kell minden Romániában élő nőről, minden gyermekről, hogy olyan elnök legyen, akinek empátiája van, aki mindig az emberek között van, nem csak a választásokon. Romániában 52 százalék a nők aránya, kérem a romániai nők támogatását, minden kollégám támogatását” – jelentette ki.








EZT OLVASTA MÁR?

X