Meleşcanu: a kormányfő „elveszíti” a dokumentumokat, amelyeket nem akar felvállalni


-A A+

Semmilyen külügyminisztériumi dokumentumot nem kapott George Maior washingtoni román nagykövet visszahívásáról - szögezte le szombat este Mamaián Viorica Dăncilă pártelnök a Szociáldemokrata Párt (PSD) országos végrehajtó bizottságának ülését követően.

A miniszterelnök Teodor Meleşcanu volt külügyminiszternek arra a pénteki nyilatkozatára reagált, miszerint ő átküldte május 8-án a George Maior visszahívására vonatkozó kérést, de kormányfő „valahol elvesztette” a dokumentumot.

„Ami a miniszterelnököt illeti, nem ez az első alkalom, hogy "elveszít" egy-egy olyan a dokumentumot, amelyet nem akar felvállalni, vagy nem akar elutasítani" - idézte a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) közleménye Teodor Meleşcanut.

Viorica Dăncilă azt állítja: a titkos postával május 8-án kapott egy értesítést, amiről nem beszélt, mert nem tudta, hogy nem bizalmas információ-e, de „az egészen más dolog”, mint egy visszahívásról szóló döntés. Hozzátette: a maga részéről - minthogy jól megalapozott volt - egyet is értett vele, és láttamozta a dokumentumot.

Kérdésre válaszolva a miniszterelnök elmondta: két javaslatot is küldött Klaus Johannis államfőnek az izraeli nagyköveti posztra, de „semmilyen választ” nem kapott. Dăncilă szerint a nagykövetek kinevezése, mint ahogyan a tel-avivi nagykövetség esetleges Jeruzsálembe költöztetése is államelnöki hatáskör, így mindkét témában „Johannisnál kell érdeklődni”.








EZT OLVASTA MÁR?

X