Nem kapják vissza elkobzott levéltáraikat az egyházak


-A A+

A képviselőház elfogadta kedden a levéltári törvény módosítását, ám a jogszabály már nem rendelkezik az egyházaktól elkobzott levéltári anyagok visszaszolgáltatásáról – tudtuk meg Márton Árpád képviselőtől.

A törvény 2011-ben elfogadott változata - az akkor még kormányon lévő RMDSZ javaslatára - úgy rendelkezett, hogy az egyházak visszaigényelhetik 1974-ben elkobzott történelmi értékű dokumentumaikat, az állami levéltárban pedig másolat marad róluk. Miután a jogszabály - formai okok miatt - alkotmányellenesnek bizonyult, a jogszabályt újratárgyalta a parlament, de az RMDSZ-nek az egyházi levéltárak visszaszolgáltatására vonatkozó, a keddi ülésen újból előterjesztett javaslatát a képviselőház elvetette.

Márton Árpád a maszol.ro-nak elmondta, nem lepte meg a képviselőház döntése, hiszen a jelenleg kétharmados többséggel rendelkező Szociál-Liberális Szövetség (USL) politikusai ellenzékben sem értettek egyet a törvény egyházaknak kedvező előírásaival. „Az azonban meglepett, hogy korábbi koalíciós társaink, a demokrata-liberálisok leszavazták azokat a javaslatainkat, amelyeket kormányon még támogattak” – mondta a politikus.

Márton elmondta, az USL-s honatyák azért szavazták el az egyházi levéltárak visszaszolgáltatását, mert nemzetbiztonsági kérdésnek tekintik az ügyet, a dokumentumokat a "történelemhamisítás meggátolása" érdekében szeretnék állami kézben tudni. A képviselő hozzátette, az RMDSZ nem tett le arról, hogy az egyházaknak visszaszerezze elkobzott irataikat: a szövetség a parlament elé terjesztett egy újabb tervezetet a levéltári törvény módosításáról, amelyben szintén szerepel az egyházi dokumentumok visszaszolgáltatása.

Az erdélyi magyar történelmi egyházak már másfél évtizede kérik levéltári anyagaik visszaszolgáltatását. Az ezt lehetővé tevő jogszabályt az akkor még ellenzékben lévő Szociálliberális Szövetség (USL) támadta meg az alkotmánybíróságon. Az USL főleg az egyházi anyakönyvek visszaszolgáltatását ellenezte, arra hivatkozva, hogy a lakosság-nyilvántartás állami feladat. A taláros testület azért dobta vissza a törvényt, mert két tervezet összevonásából született, amelynek egyik részét a szenátus nem tárgyalta.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X