ALDE: belső kritika a Pro Romániával kötött választási szövetség miatt


-A A+

Bírálta hétfőn Daniel Zamfir, a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) szenátora pártjának a kormányból való kilépésére vonatkozó döntést. A honatya szerint a Pro Romániával kötött választási szövetség tönkreteheti a pártot.

Egy hétfői Facebook-bejegyzésben Zamfir azt írja, meglátása szerint az ALDE-nak olyan alakulatnak kell lennie, amelyet a visszaélésekkel szembeni küzdelemmel, a „valódi liberalizmussal", az emberi jogok és szabadságok védelmével, a „kompromittáló kompromisszumok" megtagadásával társítanak az emberek.

„Nem vagyok naiv, tudom, hogy a politika kompromisszumokkal is jár, de úgy vélem, hogy ez a kompromisszum tönkretehet bennünket" – fogalmaz Zamfir, hozzátéve, véleményével nincs egyedül a párton belül.

Az ALDE szenátusi frakcióvezetője ugyanakkor leszögezi, nem tervez kilépni a pártból, és „fel sem merül", hogy elfogadja a Călin Popescu-Tăriceanu lemondásával megüresedő házelnöki tisztséget, és ezt Viorica Dăncilă miniszterelnökkel is közölte.

Zamfir azt írja, sokként érte a Pro Romániával való szövetségre lépés híre, még mindig nem érti, milyen megfontolásból határozott így a párt, ugyanakkor azt is sérelmezi, hogy őt és több más, fontos tisztséget betöltő párttársát kihagyták a döntéshozatalból. A szenátor hangsúlyozza, nem Mircea Diaconu államfőjelölt támogatását ellenzi, Diaconut azonban „a Pontával való szövetségre lépés nélkül is" lehetett volna támogatni.








EZT OLVASTA MÁR?

X