FRISSÍTVE – A kormány az alkotmánybírósághoz fordult, mert Johannis nem nevezte ki az ügyvivő minisztereket


-A A+

FRISSÍTVE: Klaus Johannis államfő áthágja az alkotmánybíróság döntéseit azáltal, hogy késlekedik az ügyvivő miniszterek kinevezésével 2 jelentette ki szerda esti sajtónyilatkozatában Viorica Dăncilă kormányfő, a Szociáldemokrata Párt elnöke.

Dăncilă szerint az alkotmánybírósági döntések lojális együttműködést írnak elő az állami intézmények között, ezt azonban az államfő figyelmen kívül hagyja akkor, amikor halogatja az ügyvivő miniszterek kinevezését.

A miniszterelnök kifejtette, Románia az egyensúlyvesztés és bizonytalanság állapotába került, és ezt a helyzetet az államelnök „felelőtlen és önző” magatartása generálta. A kormány az alkotmánybíróságnál tesz panaszt az államelnökkel kialakult jogi konfliktus miatt – jelentette ki Viorica Dăncilă.

FRISSÍTÉS: Iktatta az alkotmánybíróság csütörtökön a kormány azon beadványát, amely alkotmányos természetű jogi konfliktus fennállását feltételezi a kabinet és az államfő között, miután utóbbi megtagadta az ügyvivő miniszterek kinevezését.








EZT OLVASTA MÁR?

X