Egy ellenzéki szenátor szerint 25 voks hiányzik a bizalmatlansági indítvány sikeréhez


-A A+

Cristian Chirteş nemzeti liberális párti (PNL) szenátor úgy nyilatkozott csütörtökön Marosvásárhelyen, hogy 208 szavazat már biztosított a bizalmatlansági indítvány támogatására, és a jövő héten eldől: összegyűl-e a szociáldemokrata (PSD) kormány megbuktatásához szükséges 233 voks.

A szenátor emlékeztetett, hogy a felsőház új házelnökéről kedden szavaznak, s megtörténhet, hogy módosul a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) frakciójának összetétele. Az ALDE törvényhozóinak fele ugyanis a kormányzásból való teljes kivonulást támogatja, fele azonban nem, így jövő héten derül ki, hány szavazatra számíthatnak a bizalmatlansági indítvány benyújtói az ALDE részéről.

„Az RMDSZ-szel megvolt a tárgyalás, a Pro Romániával szintén, de az utóbbi esetében is meg kell bizonyosodnunk, hogy minden képviselője megszavazza a bizalmatlansági indítványt. Tárgyalunk a nemzeti kisebbségek képviselőivel is, akiknek fele ígérte, hogy adja voksát, a másik fele nem. Biztosított 208 ellenzéki szavazat, a 233-ig még van. Személyes megbeszélések is lesznek, azokkal a törvényhozókkal is, akik elégedetlenek a PSD-vel és ki akarnak lépni” – mondta a PNL szenátora.








EZT OLVASTA MÁR?

X