Dăncilă: a jövő héten kér megerősítő szavazást a parlamenttől a kormány


-A A+

A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos végrehajtó bizottsága úgy döntött, hogy jövő héten kér bizalmi szavazást a parlamentben a kormány számára – jelentette be hétfő este Viorica Dăncilă párt- és miniszterelnök.

Dăncilă az ülés végén tartott sajtótájékoztatón kijelentette, hogy nem fél a parlament negatív szavazatától.

„Beszéltünk a kormány jelenlegi helyzetéről, és úgy döntöttünk, hogy a jövő héten kérünk bizalmi szavazást a parlamentben. Számtalanszor hangsúlyoztuk, hogy nem félünk. Tárgyalunk a politikai pártok képviselőivel, és elérjük, hogy bizalmat kapjunk" – mondta.

A kormányfő hozzátette: még nem döntöttek arról, hogy, hogy kormányátalakítás, vagy kormányátszervezés legyen, de ha szerkezetátalakításra kerül sor, akkor az új kormányban 19 minisztérium lesz.

Mint köztudomású, a kisebbik kormánypárt, a Liberálisok és Demkraták Szövetsége (ALDE) augusztus 26-án kilépett a koalícióból, így a magára maradt PSD-nek megerősítést kell kérnia a törvényhozástól a kormány politikai összetételének megváltozása miatt. Azonban egy esetleges elutasításnak nem lesz szankviónáló ereje, azaz, attól még a kormány hivatalban maradhat.

„Természetes, hogy minden párttal tárgyalni fogunk, kivéve a Pro Romániát” – jelentette ki a PSD elnöke. Azt is elmondta: az ülésen szavazással döntöttek arról, hogy a Pro Romániával semmiképpen nem lépnek kormányra, noha „örömmel veszik, ha egyes Pro Románia párti parlamenti képviselők támogatják a kormányt”.








EZT OLVASTA MÁR?

X