Antal Árpád: „Büntetlenül lehet halállal fenyegetni egy polgármestert!”


-A A+

Az igazságszolgáltatás szerint rendben van, ha egy polgármestert halállal fenyegetnek – hívta fel a közvélemény figyelmét Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere annak kapcsán, hogy a bíróság vádemelés nélkül lezárta az őt halállal fenyegető férfi ügyét.

A szentgyörgyi elöljáró szerint jellemző Romániára, hogy alvilági csoportok szövetsége irányít az országot, együttműködve a politikai titkosszolgálat erőszakszervezeteivel. Így fordulhat elő, hogy az igazságszolgáltatás szerint teljesen rendben van, ha egy polgármestert halállal fenyegetnek, bátorítják ezt a fajta megnyilvánulást, mindenki láthatja, hogy ennek nincs semmilyen következménye – mondta Antal Árpád a sajtótájékoztatóján.

Az eset előzménye, hogy tavaly egy Pro Urbe-díjas sepsiszentgyörgyi polgár elhunytakor kifüggesztették a gyászlobogót a városháza homlokzatára. Ez éppen a román himnusz napján történt, és ez kiváltotta a román szélsőségesek haragját. Egy bukaresti férfi a Facebookon tett közzé egy fényképmontázst, amelyben Antal Árpád fényképe egy sírkőre került, és alatt az elhalálozás dátuma is szerepelt. Facebook-bejegyzését azzal a szöveggel tette közzé, hogy „Ma este a munkaidő végeztével, miközben kilépett a polgármesteri hivatalból, Antal Árpád polgármestert fejbe ütötte a Románia zászlója mellé kitűzött gyászlobogó. Isten bocsásson meg az ostobának!”

Antal Árpád ugyan nem tett panaszt a férfi ellen, ám az RMDSZ Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálata az ügyészséghez fordult, amely azonban vádemelés nélkül zárta le az iratcsomót, ezt követően került az ügy a bíróságra, amely megállapította, hogy nem történt bűncselekmény.

Sepsiszentgyörgy polgármestere az eset kapcsán kifejtette: Románia úgy működik, mint egy szövetségi állam, ahol minden államban mások a törvények. Ezért lehetséges, hogy más szabályok érvényesek Caracalban, mint például Temes megyében, vagy máshol, annak függvényében, hogy a különböző maffiózó-alvilági csoportosulások hol és hogyan érvényesítik befolyásukat.








EZT OLVASTA MÁR?

X