Dan Barna államfőként feloszlatná a parlamentet és előrehozott választásokat írna ki


-A A+

Szeretné, ha Románia elnökeként az lehetne az első intézkedése, hogy feloszlatja a jelenlegi parlamentet – mondta Craiován Dan Barna, az USR–PLUS választási koalíció államfőjelöltje, aki 2020 februárjában vagy márciusában előrehozott választásokat is kiírna.

Barna ismét elmondta, hogy véleménye szerint késlekedés nélkül be kell nyújtani a bizalmatlansági indítványt a Dăncilă-kabinet ellen, és az ellenzéknek minél hamarabb megállapodást kellene aláírni az előrehozott választások érdekében. Ez a megállapodás a bizalmatlansági indítvány sikerét is elősegítené – vélekedett Dan Barna, akinek az elképzelése szerint a paktum nyomán a bizalmatlansági indítvány célba érne, a kormány megbukna, az államfő két javaslatot tehetne a miniszterelnök személyére, akiket viszont a parlament a megállapodás alapján elutasítana.

Lévén, hogy mandátuma utolsó félévében van, Klaus Johannis államfő nem oszlathatja fel a parlamentet, „de szeretném, ha első intézkedésem Románia elnökeként éppen az lehetne, hogy feloszlatom a parlamentet, és február-márciusban előrehozott választásokat tarthatnánk” – mondta a Mentéstek meg Romániát Szövetség (USR) és a Szabadság, Egység, Szolidraitás Pártja (PLUS) közös jelöltje.

Barna szerint az előrehozott választások után Romániának egy legitim, a mostani társadalmi valóságot tükröző kormánya lehetne, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) ugyanis már nem valós opció a választópolgárok szemében.

Az USR–PLUS államfőjelöltjének támogatására eddig 380 ezer aláírás gyűlt össze, ez majdnem a duplája a törvény által előírt számnak – jelentette ki Barna, hozzátéve, hogy szeptember 20-án fogja benyújtani jelentkezését a Központi Választási Irodához.








EZT OLVASTA MÁR?

X