Oltean Csongor maradt a MIÉRT elnöke


-A A+

A Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) tisztújító küldöttgyűlésén újabb elnöki mandátumot szavaztak Oltean Csongornak, aki további két éven át vezeti majd a szervezetet. Az elnökhelyettes Tőtős Áron lett, aki a MIÉRT-ben oktatásért és kutatásért felelős kabinetet is vezeti.

A tisztújító küldöttgyűlés szeptember 21-én Zilahon zajlott, ahol a határozatot is elfogadtak a küldöttek – olvasható a szervezet sajtóközleményében.

Az elsőben a MIÉRT felkéri az RMDSZ minden megyei, területi szervezetét, hogy a területi vagy megyei választmányokban, a megyei küldöttgyűlésekben, ahol ifjúsági szervezet és tenni akaró fiatalok vannak, legyen lehetőségük, hogy ő maguk döntsék el delegáltjaikról. Továbbá azt szeretnék, hogy minden területi RMDSZ-elnök a helyi és megyei önkormányzati választási listák összeállítása előtt konzultáljon a megyei/területi ifjúsági szervezet elnökével is. „Minden olyan önkormányzatban, ahol RMDSZ-es többség van, és ahol a MIÉRT és annak tagszervezetei a tenni akaró fiatalokért felelősséget vállalnak, ezen fiatalok kapjanak bejutó helyeket” – fogalmazták meg igényüket.

Ugyanakkor a MIÉRT arra is kéri az RMDSZ-t, hogy biztosítson három törvényhozó mandátumot a Magyar Ifjúsági Értekezlet számára a 2020-as parlamenti választások alkalmával.

A második határozattal egy állásfoglalást fogadtak el, amelyet a Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) indítványozott. Ennek értelmében, amíg a kormány nem iktat be megfelelő reformokat az állampolgári nevelés terén, illetve a fiatalok közéleti oktatását illetően, addig a MIÉRT és az ernyője alá tartozó szervezetek nem támogatják, hogy a szavazói korhatárt lecsökkentsék 16 évre.

„Azt szeretném, hogy olyan fiatalok dolgozzanak a szervezetben, akik hozzáadott értéket tudnak hozni, és akik véleménye eljut olyan emberekhez is, akiket nem érdekel a politika” – fogalmazott Oltean Csongor, hangsúlyozva, hogy a MIÉRT nem könyökölni akar a tisztségekért, hanem megdolgozni értük. A régi-új elnök szerint a fiatalok már bizonyítottak a korábbi választási kampányok alkalmával a munkabírásukról és a hivatástudatról, ezért „ha 2016-ban a Magyar Polgári Párt a Magyar Összefogás jegyében két parlamenti képviselőt küldhetett a román parlamentbe, nekünk is ott a helyünk” – mondta Oltean Csongor.








EZT OLVASTA MÁR?

X