Rompuy méltatta a román válságkezelő erőfeszítéseket


-A A+

A makrogazdasági egyensúly helyreállítása érdekében vállalt román erőfeszítéseket méltatta Bukarestben Herman Van Rompuy, az Európai Tanács (ET) elnöke csütörtökön, miután megbeszélést folytatott Traian Băsescu államfővel és Victor Ponta miniszterelnökkel.

Az ET elnöke arra bátorította a román vezetőket, hogy folytassák a harcot a korrupció ellen, mert ezzel a gazdasági fellendülést is segítik. Reményét fejezte ki, hogy a második fél évben Románia további előrelépéseket tesz a jogállamiság megerősítése terén, és hamarosan beléphet a határellenőrzés nélküli schengeni övezetbe.

Az unió helyzetéről szólva Van Rompuy azt mondta: jó hír, hogy javul az euróövezet stabilitása és versenyképessége, növekszik exportja. Úgy fogalmazott: az euró fenyegetettsége véget ért. Rossz hírként említette, hogy magas a munkanélküliség, elsősorban a fiatalok körében.

Közös sajtónyilatkozatuk alkalmával Băsescu kifejezte örömét, hogy Románia az elsők között van a mintegy 20 érintett uniós tagország között, amelynek sikerül teljesítenie a túlzottdeficit-eljárás megszüntetésének feltételeit. A román elnök szerint ezt az általa és a Boc-kormány által 2010-ben meghirdetett, a román polgárok áldozatvállalásával végigvitt válságkezelő intézkedések tették lehetővé.

Băsescu a legmagasabb állami kitüntetést, a Románia Csillaga Érdemrend Nagykeresztjét adományozta Van Rompuynak az ország integrációját segítő és az európai építkezésnek irányt adó munkássága elismeréseként.

A Victor Pontával folytatott megbeszélés után Van Rompuy üdvözölte a Romániában szemben álló politikai szereplők utóbbi időben tapasztalt együttműködési készségét. A tervezett alkotmánymódosítás kapcsán a hatalmi ágak különválasztásának tiszteletben tartását kérte a román miniszterelnöktől. Ponta azt hangsúlyozta, hogy Románia ma egy stabil, befektetőbarát, növekvő gazdasági környezet, ugyanakkor méltatta az Európai Unió szerepét a tavalyi bukaresti belpolitikai feszültségek megoldásában.

Az Európai Tanács elnöke az utóbbi évben kétszer járt Bukarestben: legutóbb októberben, az Európai Néppárt kongresszusán, azt megelőzően pedig pont egy évvel ezelőtt, április 25-én, amikor beszédet mondott a román parlamentben, alig néhány nappal a jobbközép Ungureanu-kormány bukása előtt. Ponta a találkozó végén tréfásan meg is jegyezte, szerencsére jövő héten (május elseje és az ortodox húsvét miatt) vakációzik az ország, így neki sem kell a parlamentbe mennie, azt kockáztatva, hogy leváltják.








EZT OLVASTA MÁR?

X