Kvórumhiány miatt érvénytelen az Octavian Goga képviselő mandátumának megszűnéséről szóló szavazás


-A A+

Kvórumhiány miatt felfüggesztették kedden a képviselőház plénumának ülését, így nem fogadták el az Octavian Goga képviselői helyének megüresedését megállapító tervezetet. Az ellenzék szerint megvolt a kvórum a tervezetről való voksoláskor, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) azonban bojkottálta az ülést.

Az Octavian Goga képviselői helyének megüresedéséről szóló tervezet 152 támogató és egy ellenszavazatot kapott, egy személy pedig tartózkodott a voksoláskor. Mivel ahhoz, hogy érvényes legyen a szavazás, 165 voksra lett volna szükség, Marcel Ciolacu házelnök kvórumhiányra hivatkozva felfüggesztette az ülést.

Az ülés elején a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) kérte, módosítsanak a napirendi pontok sorrendjén úgy, hogy ez a tervezet az első, és ne az eredeti sorrend szerinti utolsó helyen szerepeljen a listán. A javaslatot 115 igen vokssal, 110 tartózkodás mellett elfogadta a plénum, mire azonban szavazásra bocsátották a tervezetet, a házelnök megállapította, hogy nincs kvórum. A plénum keddi ülésének napirendjén 16 tervezet szerepelt még.

Az ülés után Dan Barna USR-elnök azt mondta, valójában volt kvórum, hiszen tele volt a képviselőház ülésterme, a Szociáldemokrata Párt (PSD) azonban bojkottálta az ülést.

„Teljesen egyértelmű: a Népi Mozgalom Pártnak az a képviselője, aki Octavian Goga helyét vette volna át, megszavazta volna a bizalmatlansági indítványt. A tét tehát az volt, hogy vegyenek el még egy voksot a bizalmatlansági indítványt támogatóktól" – fogalmazott Barna.

Hozzátette, a PSD ezzel ismét bebizonyította, hogy továbbra is „a bűnözőket védő párt maradt", "amely mindent megtesz annak érdekében, hogy egy elítélt személyt a parlament soraiban tartson".

Osztotta Barna véleményét a PNL és a Népi Mozgalom Párt (PMP) is, amelyek szerint a képviselőház vezetősége és a PSD hivatali visszaélést követ el, mert egy „bűnözőt véd" Octavian Goga személyében.

Octavian Goga képviselőt 2018-ban jogerősen két év és négy hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték biológiai mintavétel megtagadása és jogosítvány nélküli vezetés miatt. Goga 2016-ban a PMP listáin került be a parlamentbe, 2017 júniusától azonban a PSD parlamenti csoportjában tevékenykedett.








EZT OLVASTA MÁR?

X