A '89-es forradalom pere: november 29-én tartják az első tárgyalást


-A A+

November 29-ére tűzte ki a legfelsőbb bíróság az első tárgyalás időpontját az 1989-es forradalom perének előzetes szakaszában. Az ügyben többek között Ion Iliescu volt államfő ellen is vádat emeltek emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények miatt.

A katonai ügyészek idén áprilisban küldték el az ügy vádiratát a legfelsőbb bíróságnak. Ion Iliescu volt államelnök, Gelu Voican Voiculescu volt kormányfőhelyettes és Iosif Rus tábornok, a légierő egykori parancsnoka ellen emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények miatt emeltek vádat.

Az ügyészek szerint 1989 decemberében, Nicolae Ceauşescu kommunista diktátor félreállítása után az állam vezetését a Ion Iliescu irányította Nemzeti Megmentési Front Tanácsa (CFSN) vette át, amely hatalmának legitimálása érdekében rémhírkeltéssel provokált ki fegyveres összetűzéseket.

A szándékosan előidézett terrorista pszichózisban december 22. után 862 személy meghalt és 2150-en megsebesültek – áll a vádiratban.








EZT OLVASTA MÁR?

X