Ponta tárgyalni akar a PSD-val a közös kormányzásról


-A A+

Victor Ponta felhívást intézett volt szociáldemokrata kollégáihoz, hogy „alakítsák újra” a 2016-ban beígért kormányt.

„Üljünk le tárgyalni, értsük meg, hogy ennek a kormánynak vége, támogassunk együtt az elnökválasztás második fordulójában egy közös jelöltet, Mircea Diaconut, aki Klaus Johannis erős ellenjelöltje lehetne, és igyekezzünk újjáépíteni azt a kormányt, amelyet 2016-ban beígértünk, és amelyet 2017-ben Dragnea szétvert” - nyilatkozta Ponta a bizalmatlansági indítvány elfogadása után.

A Pro Románia vezetője hozzátette: az alakulatnak van három javaslata a miniszterelnöki tisztségre, és hajlandó tárgyalni ezekről a PSD-vel. Nyomatékosította, jómaga nincs az esetleges jelöltek között, mert meggyőződése, hogy őt soha nem nevezné ki kormányfőnek Johannis.

Meglátása szerint a PSD képviselői és a Pro Románia 31 tagja elég a parlamenti többséghez, „ha van akarat erre”. „De ha Viorica Dăncilă a teljes PSD-vel maga mögött a halálba akar masírozni, az az ő felelőssége” - szögezte le Ponta. Korábban Eugen Teodorovici pénzügyminiszter úgy foglalt állást, hogy a PSD-nek nem kellene azzal próbálkoznia, hogy a Pro Romániával alkosson többséget.








EZT OLVASTA MÁR?

X