FRISSÍTVE - Kormányalakítás: héfőn és kedden ismét konzultál a parlamenti pártokkal az államfő


-A A+

Hétfőn újra az elnöki hivatalba várja a parlamenti pártok vezetőit az államfő. Klaus Johannis az új kormány megalakításáról tárgyal a politikusokkal. FRISSÍTÉS1: Az államfő keddre halasztotta a találkozóját a pártelnökökkel. FRISSÍTÉS2: Klaus Johannis a pártelnökök egy részével már hétfőn, a másik részével kedden tárgyal.

Mint ismert, Klaus Johanis a parlamenti pártokkal tartott pénteki konzultációsorozata után bejelentette, hogy várhatóan a Nemzeti Liberális Párt (PNL) alakítja meg a következő kormányt, és azt ígérte: legkésőbb kedden megnevezi miniszterelnök-jelöltjét. Az államfő szerint most "átmeneti kormány" jön, amelynek a mandátuma legfeljebb egy évre szól, de egy szakértői kabinet felállításának lehetőségét is elvetette. Mint mondta: mindenképpen politikai kormányban gondolkodik.

Rámutatott: a konzultációk alkalmával egyedül a PNL vállalkozott kormányzásra, ezért azt valószínűsítette, hogy a PNL fog - egymaga, vagy más pártokat is bevonva - kormányt alakítani. Hozzátette: egy ilyen megoldást a jelek szerint a többi parlamenti párt hajlandó támogatni. Az előrehozott parlamenti választásokról csak a novemberi elnökválasztás után lehet szó - szögezte le az államfő, aki várhatóan Ludovic Orbant, a PNL elnökét kéri majd fel kormányalakításra.

FRISSÍTÉS1: A stiripesurse.ro információi szerint Klaus Johannis keddre halasztotta a hétfőre tervezett találkozóját a pártelnökökkel. Az államfő aznap bejelenti azt is, hogy kit kér fel kormányalakításra.

FRISSÍTÉS2: A PNL elnökét kedden várja a Cotroceni-palotába az államfő, hogy az új kormányfő kijelöléséről tárgyaljanak. Politikai források szerint Klaus Johannis hétfőn a Pro Románia elnökével, Victor Pontával, a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) elnökével, Călin Popescu-Tăriceanuval, a Népi Mozgalom Pártot (PMP) vezető Eugen Tomackal, valamint a nemzeti kisebbségek parlamenti csoportjának képviselőivel találkozik. Kedden a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnökét, Dan Barnát, az RMDSZ elnökét, Kelemen Hunort, illetve Ludovic Orban PNL-elnököt fogadja az államfő.








EZT OLVASTA MÁR?

X