FRISSÍTVE – A szenátus leszavazta a visszatérést a kétfordulós polgármester-választáshoz


-A A+

FRISSÍTVE: Szavazattöbbséggel elvetette a szenátus szerdán a visszatérést a kétfordulós polgármester-választáshoz. A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) törvénykezdeményezése 33 támogató voksot kapott, az utóbbi három évben kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) 47 szenátora pedig ellene szavazott. Cseke Attila RMDSZ-es frakcióvezető szerint demagógiáról tanúskodik, ha egy párt, miközben azt állítja, hogy a jogállamiságért harcol, olyan törvények elfogadását kéri, amelyek ellentmondanak az alkotmánybíróság döntéseinek. 

A törvénytervezetről a képviselőház hozza meg a végső döntést. A szenátusi voksnak azért van jelentősége, mert a választási törvény módosítása kihatással lehet az új kormány beiktatására.

Klaus Johannis államfő kedden volt pártja, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökét, Ludovic Orbant bízta meg kormányalakítással, miután a parlament a múlt héten megvonta a bizalmat Viorica Dăncilă PSD-elnök kormányától.

A parlamenti voksok több mint 40 százalékával rendelkező PSD kormányának leváltása csak az összes többi parlamenti erő összefogásával valósulhatott meg. Hasonlóképpen egy új – PSD nélküli – kormány beiktatásához is mind a hat ellenzéki frakció összefogására szükség lenne, ám több kérdésben is egymásnak ellentmondó álláspontot hangoztatnak.

Az USR az új kormány parlamenti támogatásának feltételei közé foglalta azt, hogy visszatérjenek a kétfordulós polgármester-választáshoz. Az RMDSZ – amelynek a támogatása ugyanúgy nélkülözhetetlen az új kormány beiktatásához, mint az USR-é – határozottan ellenzi ezt. Cseke Attila frakcióvezető a szenátusi szavazás alkalmával rámutatott: egy korábbi alkotmánybírósági döntés is tiltja, hogy a választások előtt kevesebb mint 12 hónappal módosítsák a választójogot.

2012-ben és 2016-ban is egyetlen fordulóban dőlt el a csaknem 3200 települési polgármesteri tisztség sorsa, és minden településen az a jelölt lett a polgármester – akár 20-30 százalékos támogatottsággal is – akire a legtöbben voksoltak.

A kétfordulós rendszerhez történő visszatérést azért szorgalmazzák az ellenzéki pártok, mivel szerintük az egyfordulós választás a tisztségben lévő elöljárók újraválasztását, vagyis főleg a szociáldemokratákat segíti, akiknek a legtöbb polgármesterük van. A PSD szerdán azzal érvelt a második forduló ellen, hogy az „negatív" szavazatot eredményez, vagyis már nem a jelöltek programjára voksolnak a választók, hanem többnyire valamelyik jelölt ellen szövetkeznek.

A kétfordulós polgármester-választáshoz való visszatérés a magyar érdekképviseletnek is érzékeny veszteséget jelenthet. Az RMDSZ szerint 10-20 százalékkal kevesebb magyar polgármester lesz, ha a törvény lehetővé teszi, hogy egy második fordulóban a román pártok összefogjanak az első fordulóban élen végző magyar polgármesterjelöltekkel szemben.

Cseke Attila: demagóg az USR

„Az alkotmánybíróság 2012-ben úgy döntött, a választások előtt kevesebb mint egy évvel nem módosíthatjuk a választási törvényt, menet közben nem változtathatunk a játékszabályokon” – fogalmazott Cseke Attila. A frakcióvezető véleménye szerint demagógiáról tanúskodik, ha egy párt, miközben azt állítja, hogy a jogállamiságért harcol, olyan törvények elfogadását kéri, amelyek ellentmondanak az alkotmánybíróság döntéseinek. „Nem mindig értünk egyet mi sem az alkotmánybíróság döntéseivel, de egy jogállamban azokat mindig mindenkinek be kell tartani” – mondta.

„A kétfordulós választások veszélybe sodorhatják a magyar képviseletet helyi és megyei szinten is. Szatmárnémetiben veszíthet a magyar közösség, Marosvásárhelyen pedig a polgármesteri mandátum megszerzésének esélyét is eltörölné a módosítás, ha érvénybe lép. Politikai vita tárgyát képezheti ez a javaslat, de 2020 júniusáig – az Alkotmánybíróság döntése alapján – sem sürgősségi kormányrendelettel, sem törvénnyel módosítani nem szabad a választási törvényt” – zárta nyilatkozatát az RMDSZ közigazgatási szakpolitikusa.








EZT OLVASTA MÁR?

X