Régiók: az RMDSZ szerint óriási hiba lenne a felelősségvállalás


-A A+

Óriási hiba lenne felelősségvállalással rendezni a régiók átszervezését Kelemen Hunor szerint. „A régiók átszervezése egy olyan kérdés, amely ennek az országnak minden egyes állampolgárát érinti. Éppen ezért a politikai osztálynak erkölcsi és törvényes kötelessége a népszavazás kiírása, majd a parlamenti vita. Az RMDSZ teljes mértékben ellenzi, hogy a kormány felelősségvállalással döntsön ebben a kérdésben” – jelentette ki szövetségi elnök pénteken este.

A politikus elmondta, ezt 2011-ben is ellenezték, amikor a Demokrata Liberális Párt vetette fel a régiók átszervezésének ilyen módon való rendezését. Kelemen Hunor kijelentette, az RMDSZ ragaszkodik a népszavazás kiírásához.

„Amikor a területi és adminisztratív határok kijelöléséről beszélünk, az állampolgárok véleményének megkerülhetetlennek kell lennie. Csak a népszavazás eredménye után térhetünk rá a parlamenti vitára és a törvény elfogadására” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke.

Ugyanakkor ismételten felhívta a figyelmet arra, hogy Románia több nemzetközi dokumentum aláírásával vállalta azt, hogy figyelembe veszi egy-egy térség etnikai arányait. A Helyi Autonómiák Európai Chartájának 5-ik cikkelye például előírja, hogy a közigazgatási egységek határainak módosításakor az adott térségben élőket referendum révén meg kell kérdezni, a Kisebbségi Charta 16-ik cikkelye szerint pedig nem módosíthatják olyan módon a közigazgatási egységek határait, hogy megváltozzanak az etnikai arányok.

Kelemen Hunor, ha most hibát követ el a kormány, és átgondolatlanul, elhamarkodottan dönt a régiók átszervezéséről, csak tovább ront a helyzeten. „A '90-es évek végén megrajzolt gazdasági-fejlesztési régiókról már régen kiderült, hogy nem működőképesek, sem az uniós csatlakozás előtt, sem pedig utána nem voltak képesek egységes gazdasági fejlődést biztosítani sem a megyékben, sem a régiókban” – fogalmazott. Hozzátette, a régiók átszervezése előtt mindenképpen módosítani kell az alkotmányt, mert az alaptörvény adminisztratív-területi egységek alatt a megyéket érti, a régió fogalma nem szerepel az alkotmányban.

Az RMDSZ elnöke elmondta, nem támogatják azt, hogy a jelenlegi fejlesztési régiók közigazgatási hatáskörrel rendelkezzenek, mert ez csak egy újabb bürokratikus szint lenne a megyék és a kormány között.

„Ezzel a döntéssel egyre távolabb kerülnek a döntések az állampolgároktól, lényegében egy recentralizációt, egy visszarendeződést jelentene. A megyék hatásköreiből fokozatosan visszavéve azt eredményezné, hogy lényegében 8 vagy 12 régióvezető kezébe összpontosulna a hatalom. Ez pedig semmiképpen nem az állampolgárok érdekeit szolgálná” – ismertette Kelemen Hunor az RMDSZ álláspontját.

Mint az ismert, Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes pénteken, Kolozsvárott mondta el, a Románia közigazgatási újraszervezéséről szóló jogszabályt is parlament előtti felelősségvállalással – megvitatás nélkül – készül elfogadni ősszel a kormány.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X