Szerdán bocsátaná szavazásra az új kormánynévsort Ludovic Orban


-A A+

A kormány mielőbbi beiktatása érdekében levelet küld a parlament két házelnökének – közölte szerdán a kormányalakításra felkért Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke.

A miniszterelnökjelölt azt mondta, mivel a kabinet sürgős beiktatására van szükség, mindkét házelnöknek levelet fog küldeni egy minél szorosabb kormányalakítási ütemtervvel. Tervei szerint hétfőn kerülne sor a két házbizottság együttes ülésére, hétfő délután és kedden a miniszterjelöltek meghallgatására, és szerdán kellene összeülnie a plénumnak a kormányt beiktató szavazásra.

A szavazáson szükséges kvórumról úgy vélekedett: nem hinné, hogy valamely politikai párt távolmaradással bojkottálná a szavazást, mert ez „éretlen és felelőtlen magatartás” lenne, amely ellenkezne az ország jelenlegi érdekeivel.

Ludovic Orban ugyanakkor bizakodóan nyilatkozott arról, hogy a parlament bizalmat fog szavazni a kormánynak, mert „ha volt 238 törvényhozó, aki véget akart vetni a PSD-kormányzásnak, akkor lesz 233 olyan törvényhozó is, aki megérti, hogy Romániának legitim kormányra van szüksége”.








EZT OLVASTA MÁR?

X