Elégedetlen az RMDSZ és a PNL együttműködési megállapodásával a két kis erdélyi magyar párt
Elégedetlen az RMDSZ és a kisebbségi kormányzásra készülő Nemzeti Liberális Párt (PNL) egyezségével az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP).
Csomortányi István, az EMNP elnöke és Mezei János, az MPP elnöke az MTI-hez kedden eljuttatott közös nyilatkozatban megalkuvással vádolta az RMDSZ-t, amely szerintük a nemzeti érdek elé helyezte saját politikai érdekeit, amikor úgy egyezett meg a PNL-lel a kormány parlamenti támogatásáról, hogy az egyezségbe nem kerültek bele a magyarság legégetőbb kérdései.
Csomortányi és Mezei a közelmúlt egyik legpozitívabb eseményének tekintette, hogy a baloldali kormány bukásával "hároméves kormányzati rémálom ért véget". Nehezményezték azonban, hogy az RMDSZ már átállította vitorláit, és a PNL kegyeit kezdte keresni. Úgy vélték: a nemzeti érdekeket figyelmen kívül hagyó politizálás "nemcsak potenciális konfliktusforrásként szolgál a románság és a magyarság között, de köpönyegforgatóként mutatja be az erdélyi magyarság egészét".
"Az RMDSZ ennek az átmeneti és a hatalomgyakorlásban erősen korlátozott román kormánynak ezúttal is biankó csekket állított ki, hiszen a nyilvánosságra hozott támogatási feltételek között nem szerepel sem a kulturális, sem a területi autonómia kérdése, nincs szó nyelvi jogaink bővítéséről, nem kérik sem a MOGYE, sem pedig a Bolyai Egyetem ügyének közösségünk számára kedvező rendezését, szóba sem kerül a kommunista rezsim által elkobzott javaink teljes körű visszaszolgáltatása, de még a magyarlakta vidékek legalább arányos gazdasági támogatása sem része az egyezségnek" - sorolta a hiányolt témákat a két pártelnök.
Emlékeztettek arra az MPP által korábban megfogalmazott elvárásra, hogy képezze részét az alkunak a terrorizmus vádjával elítélt Beke István és Szőcs Zoltán számára adandó elnöki kegyelem. "Az erdélyi magyarság és annak képviselete nem működhet együtt egyetlen román kormánnyal sem, amíg két nemzettársunk koholt vádak alapján és jogtalan módon van bebörtönözve" - olvasható a közös állásfoglalásban.
A két pártelnök kezdeményezte az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum összehívását és az erdélyi magyar politikai szervezetek tárgyalásainak elkezdését. "Az egységről nemcsak beszélni kell, hanem meg is kell azt teremteni!" - nyomatékosította közös nyilatkozatában Csomortányi István, az EMNP és Mezei János az MPP elnöke.
Az RMDSZ hétfő este kötött megállapodást a PNL-lel a kormány parlamenti támogatásáról. A dokumentumban a kisebbségi kormányzásra készülő PNL többek között azt vállalta, hogy érvényt szerez a kisebbségi jogokra vonatkozó törvényeknek és nemzetközi szerződéseknek.
Fordulat az MPP-ben
Az RMDSZ-nek együttműködési megállapodása van az MPP-vel, utóbbi párt két képviselője az RMDSZ listáján került be a parlamentbe. Ám a polgáriak irányt váltottak, amióta Mezei János vette át az alakulat vezetését. Az új elnök mandátuma alatt az MPP tárgyalásokba kezdett az EMNP-vel a két párt fúziójáról.
Közben kizárták az MPP-ből a székelyudvarhelyi és a Hargita megyei szervezet elnökét, Gálfi Árpádot, illetve Rákossy Botond Józsefet, s miután több mint húsz MPP-s tisztségviselő – köztük Biró Zolt volt pártelnök és Kulcsár-Terza József – nyílt levélben kérte Mezei lemondását és a „kirekesztő politika” megszüntetését, Biró Zsolt párttagságát is megvonták, és Pethő István választmányi elnököt is visszahívták tisztségéből.
- 33144 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33146 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33146 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33147 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33149 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33149 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni