Kelemen Hunor: az asztal mellé kerüljünk, ne az étlapra


-A A+

„Száz év után Romániának jót tenne, ha magyar államelnököt választana a magyar közösség számarányának megfelelően legalább hét évre és még három évet megelőlegeznének a következő száz esztendőből”, mondta keddi, sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatón Kelemen Hunor.

Az RMDSZ államelnökjelöltje szerint ezidő alatt Románia elindulna a fejlődés útján, mert van tervük és elképzelésük, amit meg is akarnak valósítani. A szövetségi elnök szerint a választást sokféleképpen meg lehet nyerni: így a magyar közösség akkor is nyer ha a vasárnapi választáson erőt mutat fel. Ott kell lenni az asztalnál, mert ha azt látják, hogy megroppantunk, akkor az étlapra kerülünk, fejtette ki Kelemen Hunor.

Az RMDSZ államelnök jelöltje keddi, háromszéki látogatásán meglátogatta a lécfalvi hulladéklerakót, amely egyedülálló az országban. Ennek kapcsán a szövetségi elnök értékelte, hogy míg mások csak gondolkodnak, addig Háromszéken építkeztek. „Szeretnénk, hogy Háromszékhez igazodjon az ország, ne mi igazodjunk az országhoz” – mondta Kelemen Hunor.

Az elmúlt napokban sokan megkérdezték, hogy miért állít államfőjelöltet az RMDSZ, ha Kelemen Hunor matematikailag nem nyerhet, mutatott rá a sajtótájékoztatón Tamás Sándor. Az RMDSZ háromszéki elnöke szerint a politika nem matek, hiszen az elmúlt száz évben azt tapasztalhattuk, hogy ha nem mi szervezzük az életünket, nem mondjuk el gondjainkat, akkor mások – a bukaresti politikusok - teszik meg ezt helyettünk, ami a vesztünket jelentené. Szükség van egy olyan magyar államelnökjelöltre, akinek hangját Bukarestben és Budapesten is meghallják, mondta Tamás Sándor.

Antal Árpád az RMDSZ sepsiszentgyörgyi elnöke emlékeztetett, hogy minden választás estéjén a televíziók térképeket mutatnak, amelyeken zöld színnel szerepel, hogy hány megyében nyert az RMDSZ. Az elmúlt 25 évben nem volt olyan választás, ahol a zöld szín ne szerepelt volna az ország térképén, és most sem engedhetjük meg, hogy ne legyünk rajta a térképen. „Társtulajdonosok vagyunk Erdélyben, mindenki láthatja, hogy velünk számolni kell”- mondta Antal Árpád.

Kelemen Hunor szerint a román jelöltek harminc éve semmit nem ajánlanak a magyar közösségnek, csak a szavazatainkat akarják. Emlékeztetett, hogy ebben a választási kampányban a legtöbb, amit egy román jelölt, Dan Barna a magyar közösség kapcsán megfogalmazott, hogy «lépjünk túl az etnikai kérdésen», de ezzel valójában asszimilációt ajánlotta.








EZT OLVASTA MÁR?

X