Vasárnap estig zajlik az államfőválasztás első fordulója (percről percre)


-A A+

Vasárnap reggel 7-től 21 óráig zajlik az elnökválasztás első fordulója Romániában. A tét voltaképpen az, hogy a további 13 jelölt közül melyik jut be az ötéves mandátuma végéhez ért Klaus Johannisszal együtt a két hét múlva tartandó második fordulóba. A külföldön élő román állampolgárok már péntek óta szavaznak, a levélszavazatokkal együtt a romániai urnanyitásig közel 300 ezren éltek ezzel a jogukkal. Este 9-kor három közvélemény-kutató intézet exit poll adatait ismertetik. Hasznos tudnivalókat a szavazásról itt olvashat. Cikkünk folyamatosan frissül.

11:57
Hegedüs Csilla: könnyű dolgom volt

Könnyű dolga volt vasárnap reggel, hiszen egyetlen magyar jelölt van, aki kiáll a közösségünk érdekeiért, így ő Kelemen Hunorra szavazott” – jelentette ki vasárnap Hegedüs Csilla, miután Kolozsváron leadta a szavazatát. Az RMDSZ ügyvezető alelnöke és szóvivője hozzátette, arra biztat mindenkit, hogy menjen el szavazni.

„Szavazzon a szíve szerint, szavazzon az esze szerint, de mindenképp egy olyan embert válasszon, akiről tudjuk, hogy a mi érdekeinkért dolgozik, akiről tudjuk, hogy kiáll a közösségünkért, hiszen azt látjuk, hogy a román jelölteknek nem vagyunk fontosak magyar közösségként, és csak a szavazatainkat akarják” – jelentette ki. Kiemelte, erőpróba a választás, de tudja, hogy egy erős erdélyi magyar közösség tagja, így arra kér mindenkit, „mutassuk meg az erőnket, azt, hogy összetartó közösség vagyunk, és velünk számolni kell”. (B. Sz.)

11:55

A Központi Választási Iroda adatai szerint vasárnap 11 órakor 11,08 százalékos volt a részvétel az elnökválasztás első fordulójában. Az EP-választásokon 10,58 százalékos volt ez az arány ugyanebben az időpontban. A BEC adatai szerint 11 óráig már több mint 2 millióan adták le a szavazataikat az országban. A részvétel nagyobb volt városon, mint falun. A legkisebb Arad, Vaslui, Bihar, Szatmár és Kovászna megyében volt a választási kedve, a legtöbben Ilfov, Teleorman, Olt, Konstanca és Dâmbovița megyében szavaztak.

11:42
Paleologu a tisztelet Romániájára szavazott

A Népi Mozgalom Párt (PMP) államfőjelöltje, Theodor Paleologu a "tisztelet Romániájára" szavazott a vasárnapi elnökválasztás első fordulójában. Nyilatkozatában azt mondta, a román állampolgároknak ki kell követelniük maguknak a tiszteletet vezetőik részéről. "A tisztelet Romániájára szavaztam: a munka, az oktatás, a Románia és Európa kulturális és szellemi öröksége, a fiatalok és idősek, a Romániában és az ország határain túl élők, a minden román állampolgár iránti tiszteletre. A román állampolgároknak ki kell követelniük maguknak a tiszteletet azok részéről, akik vezetik őket" - fogalmazott Paleologu, miután leadta voksát az egyik fővárosi iskolában kialakított szavazóhelyiségben. Paleologut elkísérte a vasárnapi szavazásra a PMP elnöke, Eugen Tomac, illetve a párt több más vezetőségi tagja. (Agerpres)

11:33
Dan Barna optimistán várja az eredményt

A változásra voksolt vasárnap Dan Barna, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, az USR-PLUS választási szövetség államfőjelöltje, aki elmondta, nagyon optimistán várja a választások eredményét. "A változásra szavaztam ma, egy olyan Romániára, amely már most elkezdi a változtatásokat, nem öt év múlva, nem tíz év múlva. (...) Ez egy voks a jövőért, egy voks, amelyben nagy bizalmam van. (...) Nagyon optimista vagyok az eredményt illetően" - nyilatkozta Dan Barna, miután leadta szavazatát. Az USR elnöke ugyanakkor arra biztatta a román állampolgárokat, hogy menjenek el szavazni. Barna családjával - feleségével, szüleivel és testvéreivel - együtt ment el szavazni, és több nagyszebeni párttársa is elkísérte. (Agerpres)

11:24
Markó Béla: olyan elnökre szavaztam, aki minket is képviselni fog

"Romániában jelentős változásra van szükség általában a román politikai életben, és nagyon fontos az, hogy végre az elnöki hatáskört valaki helyesen értelmezze: olyan elnökre van szükség, aki az egész romániai társadalmat képviseli, beleértve a magyarokat, a románokat, aki véleményt mond a jelentős kérdésekben, aki nem próbál pártosan viselkedni, hanem arra törekszik, hogy Romániát a maga egészében képviselje – jelentette ki Markó Béla vasárnap a szavazata leadása után.

Az RMDSZ volt elnöke a Maros megyei Marosszentkirályon adta le voksát. "Nekünk szükségünk van egy modern, európai országra, amelyben otthon érezzük magunkat. Az elmúlt évek sajnos nem így teltek el, nem ezt bizonyítják: nagy múlasztások vannak ami az európaiságunkat, beilleszkedésünket illeti, hiszen mindmáig nem sikerült megoldani például Románia bekerülését a schengeni övezetbe, és ez nagy felelőssége annak az államelnöknek, akit most meg fognak választani. Olyan elnökre szavaztam, aki minket is képviselni fog" - nyilatkozta Markó Béla. (közlemény)

11:22

Az RMDSZ becslései szerint a vasárnap délelőtti órákban elmaradt a magyar részvétel az országos átlagtól az elnökválasztás első fordulójában. A Központi Választási Iroda (BEC) 10 órás jelentése alapján az országos részvétel 6,9 százalékos volt, magasabb, mint az a 2014-es elnökválasztás első fordulójában és az idei EP-választásokon. A becslés szerint a magyarok részvétele 5,4 százalékos volt – ismertette az adatok Hegedüs Csilla.

Az RMDSZ szóvivője elmondta, a magyar részvétel lemaradása 21 százalékos az országos részvételhez képest. A lemaradás enyhén nagyobb, mint a legutóbbi elnökválasztáson és jelentős a parlamenti és az EP-választásokhoz képest.

10:30

„Ma arra szavaztam, hogy a következő években, évtizedekben legyen nagyobb tisztelet az állam részéről a polgár iránt. Legyen nagyobb tisztelet a magyarok és a románok között. Legyen bizalom és kevesebb előítélet, hogy ezt az országot jobb országgá tehessük” – nyilatkozta Kelemen Hunor vasárnap, miután leadta a szavazatát Csíkkarcfalván.

Az RMDSZ államfőjelöltje azt mondta: a vasárnapi választás nemcsak a jelöltekről szól, hanem a közösségről is. „Azért szavaztam ma, hogy egy erős közösségnek az erejét felmutassuk. A mai választás nemcsak a jelöltekről szól, hanem a közösségről is” – idézte a politikust az RMDSZ közleménye.

10:21
Johannis azt mondta, hogy egy normális Romániára szavazott

Egy normális Romániára szavazott - nyilatkozta a második mandátumára pályázó Klaus Iohannis államfő vasárnap, miután leadta szavazatát a bukaresti Jean Monnet Líceumban. "A mai nap rendkívül fontos Románia számára, de elismerem, hogy számomra is. Egy normális Romániára szavaztam. Nagyon jó jövőt szeretnék Románia számára, és remélem, ma megerősítést kapok arról, hogy nagyon sok román ugyanezt akarja. A mai szavazás napja az a nap, amikor a románok eldöntik, hogy milyen jövője legyen az országnak az elkövetkező évben" - hangoztatta Johannis. Az államfőt több liberális politikus elkísérte szavazni, köztük Rareş Bogdan, Siegfried Mureşan, Alina Gorghiu és Dan Motreanu. (Agerpres)

10:14

A Központi Választási Iroda vasárnap reggel 10 órás adatai szerint országosan továbbra us Háromszéken volt a legalacsonyabb a részvétel az elnökválasztás első fordulójában. Az országos részvételi arány 6,89 százalékos volt, nagyobb, mint ugyaneddig az időpontig az EP-választásokon (6,66 százalék).

Az adatok szerint Kovászna megyében a választópolgárok 4,54 százaléka szavazott 10 óráig. Szatmár megyében 4,83, Hargita megyében 5,11, Máramaros megyében 5,43 százalékos volt a részvétel eddig az időpontig. Országosan Ilfov Teleorman volt legnagyobb (9,40 százalékos) a választási kedv. Az öt évvel ezelőtti elnökválasztáson 6,55 százalékos volt a részvételi arány 10 órakor.

09:48

Reggel 7 órakor elkezdődött a szavazás az államfőválasztás első fordulójában, urnanyitáskor nem voltak incidensek - közölte Monica Dajbog belügyminisztériumi szóvivő. Nyilatkozatában felhívta a figyelmet a szavazási folyamattal kapcsolatos főbb tudnivalókra, az állampolgárok, illetve a szavazókörzeti irodák tagjainak jogaira és kötelezettségeire, valamint a szabálysértések esetén kiróható büntetésekre.

09:15
Szavazásra buzdít a miniszterelnök

A szavazati jog olyan alapvető jog, amely lehetőséget teremt a polgároknak arra, hogy eldöntsék, milyen irányba haladjon az országuk, ezért arra ösztönzi a romániaiakat, hogy vegyenek részt a választáson - nyilatkozta Ludovic Orban miniszterelnök vasárnap, miután leadta szavazatát az Ilfov megyei Dobroeşti egyik iskolájában.

„Az államfői tisztség a román állam legfontosabb funkciója, hiszen az elnök adja meg az irányt, az alaphangot, neki van valódi hatalma ahhoz, hogy képviselje Romániát a világban, hogy korrigálja más állami intézmények esetleges hibáit. (...) Arra biztatom a románokat, hogy gyakorolják az áldozatok árán megszerzett szavazati jogukat, azt az alapjogot, amely lehetővé teszi minden román állampolgár számára, hogy eldöntse, mi történik országával, hogy milyen irányba, jó vagy rossz irányba halad-e az ország” - hangoztatta Orban. Reggel ment szavazni - tette hozzá -, mert aki korán kel, aranyat lel. (Agerpres)

09:09

A Központi Választási Iroda vasárnap reggel 9 órás adatai szerint országosan Háromszéken volt a legalacsonyabb a részvétel az elnökválasztás első fordulójában. Az országos részvételi arány 3,47 százalékos volt, nagyobb, mint ugyaneddig az időpontig az EP-választásokon (3,36 százalék).

Az adatok szerint Kovászna megyében a választópolgárok 2,16 százaléka szavazott 9-ig. Szatmár megyében 2,34, Máramaros megyében 2,52, Hargita megyében 2,52 százalékos volt a részvétel eddig az időpontig. Országosan Ilfov megyében volt legnagyobb (5,11 százalékos) a választási kedv.

08:57
A PSD államfőjelöltje már leadta a szavazatát

Bevallása szerint jólétért és a szavatolt jogokért szavazott az államfőválasztáson Viorica Dăncilă szociáldemokrata pártelnök, a PSD államfőjelöltje. "A jólét, a szavatolt jogok Romániájára szavaztam, egy biztonságos és méltóságteljes Romániára, amelyben az embereknek nem kell attól tartaniuk, hogy mi lesz holnap, mert nincs, amit enniük, nincs pénzük gyógyszerre, a számlák kifizetésére. A nyugdíj- és fizetéscsökkentések ellen, a megszorítások ellen szavaztam" - nyilatkozta Dăncilă, miután leadta voksát a bukaresti Sfântu Sava Főgimnáziumban berendezett szavazóhelyiségben. (Agerpres)

08:33

Romániai idő szerint vasárnap reggel 7 óráig több mint 273 ezer külföldön élő román állampolgár adta le voksát az államfőválasztás első fordulójában az ország határain kívül kialakított szavazókörzetekben - derül ki a Központi Választási Iroda honlapján közzétett adatokból. Öt évvel ezelőtt összesen 161 ezer külföldön élő román állampolgár szavazott az első fordulóban, de idén már péntek óta leadhatták voksukat.

Vasárnap reggel 8.11-kor a Központi Választási Iroda folyamatosan frissülő adatai szerint a külföldön leadott szavazatok száma meghaladta a 300 ezret. A legtöbben Londonban, Chișinăuban és Brüsszelben szavaztak. Magyarországon 8.30-ig mindössze 625-en adták le a szavazatukat.

08:04
Rengetegen szavaztak Romániában reggel 8 óráig

A Központi Választási Iroda honlapján folyamatosan frissülnek a részvételi adatok. E szerint vasárnap reggel 8 óráig, azaz egy óra alatt az országban a választók 1,42 százaléka adta le a szavazatát. Ez az arány nagyobb, mint az idei európai parlamenti választásokon reggel 8-kor jegyzett részvételi adat (1,33 százalék). Az öt évvel ezelőtti első elnökválasztási fordulóban 1,06 százalék szavazott reggel 8-ig.












Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X