Bizalmi szavazást kér maga ellen az USR-elnök Dan Barna


-A A+

Dan Barna bizalmi szavazást fog kérni az általa vezetett Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) tagjaitól, miután az államfőválasztáson nem érte el a kitűzött célt, és nem jutott be a második fordulóba. Ezt maga az USR-elnök jelentette be kedden a parlament épületében.

„Egyelőre nem mondok le, hanem bizalmi szavazást kérek. Kollégáim fognak dönteni, ahogy minden esetben történt, amikor kényes helyzet állt elő a párton belül” – fogalmazott, hozzátéve, az elnökválasztáson a „kitűzött cél alatt” teljesített.

Barna leszögezte, amennyiben továbbra is bizalmat kap a tagságtól, elkezdik a felkészülést a jövő évi helyhatósági választásokra. „Ez az első kudarcom, és gyávaságnak tartanám benyújtani a lemondásomat. Ha nem szavaznak nekem bizalmat a kollégák, természetesen hátralépek. Ez ilyen egyszerű” – mondta Barna.

Arra is kitért, hogy nem ő, hanem az USR politikai bizottsága hozta meg azt a döntést, hogy ne vegyenek részt a kormányzásban, ezért ez nem róható fel neki személyesen.








EZT OLVASTA MÁR?

X