Tăriceanu számára a második forduló egyik „ajánlata” sem meggyőző


-A A+

Az államfőválasztás második fordulójának egyik „ajánlata” sem meggyőző számára – jelentette ki Călin Popescu Tăriceanu, a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) elnöke.

„Meg fogom vitatni a kollégákkal az ALDE vezetőségében, hogy ajánljunk-e voksolási javaslatot, tekintve, hogy az első fordulóban az ALDE tagjainak 70 százaléka Mircea Diaconura szavazott. Úgy vélem, hogy választótáborunk modern, liberális gondolkodású, amely képes elemezni a helyzetet, és ha már liberálisok vagyunk, az a normális, hogy megadjuk nekik a választás szabadságát, mert ami engem illet, számomra egyik ajánlat sem annyira meggyőző a második fordulóban” – mondta a volt szenátusi házelnök.

Tăriceanu szerint a vezetőségi döntés alapján közlik szavazótáborukkal, hogy mit ajánlanak, kire pecsételjenek majd a választás november 24-i, második fordulójában, „de az a lehetőség is fennáll, hogy ne menjünk el szavazni”.

Arra a kérdésre, hogy mi a véleménye a jelöltek közötti hiányáról az elnökválasztás második fordulójának kampányában, Tăriceanu azt válaszolta, hogy ez az első forduló előtti helyzet meghosszabbítása, és „súlyos demokráciadeficitre” utal, mindazonáltal nem hiszi, hogy a kampányvita sokat változtathatna a választási eredményeken.

Mint emlékezetes Tăriceanu azt szerette volna, hogy az ALDE és az akkor még kormányon lévő koalíciós partnere, a Szociáldemokrata Párt (PSD) közös jelöltjeként induljon az idei elnökválasztáson, de utóbb a PSD ragaszkodott a saját jelölt állításához Viorica Dăncilă pártelnök, volt kormányfő személyében. Az ALDE ekkor „szakított” a PSD-vel és vonult ellenzékbe, ami aztán elindította a Nemzeti Liberális Párt (PNL) által benyújtott bizalmatlansági indítvány folyamatát és végül megszavazását, vagyis a PSD-kormány megbuktatását.

Az elnökválasztás első fordulóját a PNL által támogatott Klaus Johannis jelenlegi államfő nyerte közel 38 százalékos eredménnyel, mögötte Dăncilă végzett 15 százalékkal lemaradva (ők ketten mérkőznek meg a második fordulóban). Az ALDE és a Pro Románia által támogatott Mircea Diaconu független jelölt a szavazatok közel 9 százalékát kapta meg, ez a negyedik helyre volt csak elegendő.








EZT OLVASTA MÁR?

X