Johannist támogatja az elnökválasztás második fordulójában a PMP


-A A+

A Népi Mozgalom Pártja (PMP) Klaus Johannis hivatalban lévő államfőt, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltjét támogatja az elnökválasztás vasárnapi második fordulójában – jelentette ki Eugen Tomac, a PMP elnöke szerdán.

„Sajnálom, hogy nem került sor komoly kampányvitára a második forduló előtt. A Szociáldemokrata Párt megérdemelte volna, hogy úgy mutassák be, amilyen állapotban most van, Viorica Dăncilă-val az élen. Számomra a demokrácia sok-sok vitát, az eszmék összecsapását jelenti, ezért is szerettem volna ezt a vitát. Vasárnap azonban voksolnunk kell. Kollégáim és én Klaus Johannis elnökre fogunk szavazni, nem fogunk bojkottálni, nem szabad otthon ülnünk, el kell mennünk a PSD ellen, a politikai középszerűség ellen szavazni” – fejtegette Tomac.

Véleménye szerint ez az egyetlen opció a PMP tagjai számára november 24-én.

(Címoldali fotó forrása: evz.ro)








EZT OLVASTA MÁR?

X