Kiszivárgott exit poll-adatok: Johannis húsz százalékkal vezet


-A A+

A szavazóhelyiségektől távozó választópolgárok megkérdezése alapján készült becsült (exit poll) felmérések szerint Klaus Johannis hivatalban lévő államfő – az eddig leadott voksok alapján – húsz százalékkal vezet kihívója, Viorica Dăncilával szemben az államfőválasztás vasárnapi második fordulójának „félidejében”.

Az első exit poll-eredményeket a neves újságíró, a gsp.ro és a Libertatea munkatársa, Cătălin Tolontan szivárogtatta ki.

Ezek szerint a Nemzeti Liberális Párt (PNL) támogatásával induló Johannisra a szavazók 60 százaléka voksolt, míg a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökére 40 százalék. Ez az eredmény a 12 óráig készült helyszíni közvéleménykutatások alapján született.

 

A stiripesurse.ro portál is közzétett egy exit pollon alapuló becslést: a szerint Johannis 57 százalékkal vezet a 43 százalékos Dăncilával szemben.

A hivatalos exit poll-adatokat a 21 órai urnazárást követően teszik közzé. Az elnökválasztás második fordulójára a CURS, az IRES és a Avantgarde közvéleménykutató-intézeteket akkreditálták.

Mint emlékezetes, a két héttel ezelőtti első fordulóban a második mandátumára pályázó Johannis 15 százalékot „vert rá” a volt miniszterelnökre.








EZT OLVASTA MÁR?

X