Ludovic Orban hadat üzent a nyugdíj- és fizetéshalmozóknak


-A A+

Nem normális dolog, hogy egy személy, aki nyugdíjba ment és nyugdíjat kap, az állami szektorból jövedelmet is kapjon, jelentette ki Ludovic Orban kormányfő vasárnap reggel.

„Egyetértek azzal, hogy tilos legyen a nyugdíj- és fizetéshalmozás. Nem normális, hogy olyan személyek, akik nyugdíjba mentek és nyugdíjat kapnak, emellett jövedelmet kapjanak az állami szektorból. Legyen világos a dolog, azokról van szó, akik negyven valahány évesen nyugdíjba mennek a rendőrségtől, vagy más struktúráktól, kapják a nyugdíjat, amelyek többsége magasabb, mint az átlagnyugdíj, és emellett jövedelmet kapnak az állami szektorban. Ha magánszektorban dolgozni akarnak, semmi gond, azzal sincs gond, ha folytatni akarják tevékenységüket, de ebben az utóbbi esetben a fizetést kell választaniuk, ameddig dolgoznak” – válaszolta a kormányfő az arra vonatkozó kérdésre, hogy egyetért-e a nyugdíjnak az állami szektorból származó fizetéssel való halmozásának betiltásával.

Orban kifejtette még, hogy véleménye szerint a közigazgatásnak korszerűsítésre van szüksége, friss emberekre, akiknek másfajta mentalitásuk van, akik a 21. század szintjén, európai módon képesek tevékenykedni a közszolgáltatásban és közigazgatásban.








EZT OLVASTA MÁR?

X