FRISSÍTVE – Bejelentette lemondását Mircea Duşa Maros megyei prefektus


-A A+

FRISSÍTVE: Lemondott tisztségéről Mircea Duşa Maros megyei prefektus. A kormánymegbízott keddi sajtótájékoztatóján jelentette be döntését, hangsúlyozva, hogy számára „a méltóság és a tisztesség minden tisztségnél előbbre való”.

„Hallom, hogy mindenféle hölgyek és urak a közigazgatás terén szerzett tapasztalatról, szakmaiságról beszélnek a televízióban, és úgy tűnik, hogy én a közigazgatásban ledolgozott 40 évemmel, három polgármesteri és alpolgármesteri mandátummal, egy prefektusi, három törvényhozói és három miniszteri mandátummal nem rendelkezem kellő tapasztalattal ehhez" – fogalmazott ironikusan.

Mircea Dușa 2018. szeptember 20-tól töltötte be a Maros megyei prefektusi tisztséget. Székelyföldi románként a Szociáldemokrata Párt (PSD) nacionalista szárnyának volt az egyik hangadója. Victor Ponta korábbi miniszterelnök többször is kormánya magyar ügyekben illetékes szakértőjének nevezte. Mircea Dușa korábban a székely szimbólumok elleni határozott fellépést és a román nemzeti jelleg székelyföldi megerősítését szorgalmazta.

Törvénytervezetben kezdeményezte például, hogy fosszák meg a mandátumuktól a polgármestereket, ha megtagadják a román zászló kitűzését vagy a nemzeti színű vállszalag viselését. Kezdeményezésére fogadta el a parlament 2014-ben azt a törvényt, amely kötelezővé teszi, hogy minden városban viselje az „1918. december 1. nevet (az Erdély és Románia 1918-as egyesülését egyoldalúan kinyilvánító Gyulafehérvári Nagygyűlés dátumát) egy főút.

Elhatározása indoklásaként Mircea Duşa hozzátette, hogy a prefektus egyik fontos feladata a kormányprogramba foglalt célkitűzések nyomon követése, ő pedig képtelen „egyik nap béremelésekről, a nyugdíjpont növeléséről, másnap pedig a bérek befagyasztásáról és megszorító intézkedésekről beszélni".

A november elején kormányra lépett Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, Ludovic Orban miniszterelnök amúgy bejelentette az államappartáus „megtisztítását” a PSD embereitől, úgyhogy Dușa lényegében megelőzte a várható kirúgását.








EZT OLVASTA MÁR?

X