A prefektúra jogásza lesz a szerdán menesztett háromszéki prefektus


-A A+

„Románia kormányát és a lakosságot szolgáltam, nem pedig a különböző kormányfőket” – nyilatkozta leváltását követően Sebastian Cucu. A Kovászna megyei prefektust öt év után menesztette további 27 megye prefektusával együtt a szerdán elfogadott határozatával az Orban-kormány.

Mint írtuk, néhány megyében már az új kormánymegbízottat is kinevezték, Háromszéken egyelőre nem tudni, ki váltja Sebastian Cucut.  A menesztett háromszéki prefektus úgy értékelte, ő becsülettel elvégezte a tisztségéből eredő feladatait, és leszögezte: „Románia kormányát szolgálta, nem pedig a Ponta, Cioloș, Dăncilă vagy Orban kormányokat”. Elmondta, hogy tisztsége megszűnésével visszatér a korábbi beosztásába, vagyis elfoglalja a Kovászna megyei prefektúra jogászi állását, amelyet kinevezése előtt 2002 óta tölt be.    

Háromszéken évekkel ezelőtt a prefektúra minden eszközzel gáncsolta a magyar feliratok és szimbólumok használatát, ám ez a gyakorlat az utóbbi néhány évben átalakult, mutatott rá nemrégiben Tamás Sándor. A háromszéki tanácselnök elmagyarázta, hogy amit korábban a prefektúra végzett el, azt most Dan Tănasa feljelentőre, és a különböző román civil szervezetekre bízzák.

Tamás Sándor emlékeztetett, hogy az egyik volt prefektus, Codrin Munteanu egyszer azt nyilatkozta: Székelyföldön a prefektusok kézifékként és ostorként működnek az önkormányzatokkal szemben. A háromszéki tanácselnök szerint, hogy ez ne így legyen, át kellene szervezni a közigazgatási rendszert és megszüntetni a prefektúrákat, amelyek teljesen fölösleges intézmények, mindehhez alkotmánymódosításra van szükség.








EZT OLVASTA MÁR?

X