Mihai Fifor volt védelmi minisztert is kihallgatta a temesvári DNA


-A A+

Mihai Fifor volt védelmi minisztert is kihallgatták pénteken az Arad és Temes megyei közintézményeket és szociáldemokrata párti (PSD) politikusokat érintő korrupciós ügyben.

A volt tárcavezető a korrupcióellenes ügyészség (DNA) temesvári székhelyéről való távozásakor azt nyilatkozta, tanúként idézték be a kihallgatásra. Bevallása szerint nincs tudomása a bűnvádi eljárás tárgyát képező tettekről, ő maga is a médiából értesült az ügyről. „Pályafutásom alatt mindig arra törekedtem, hogy tartsam tiszteletben és alkalmazzam a törvényt, és továbbra is határozottan kitartok e mellett” – fogalmazott, hozzátéve: támogatni fogja az ügyben eljáró hatóságok munkáját, hogy derüljön fény az igazságra.

A DNA nyolc személyt vett őrizetbe hétfőn abban a korrupciós ügyben, amelyben az országos közútkezelő vállalat (CNAIR) nagylaki autópálya-átkelőnél levő munkapontjának alkalmazottjai mellett a temesvári regionális út- és hídügyi igazgatóság vezetője, Cristian Ilie Ispravnic megyei tanácsos, a PSD Arad megyei szervezetének több vezetője, valamint Dorel Căprar, Florin Tripa és Ioan Narcis Chisăliţă PSD-s törvényhozók is érintettek.

A nyolc személy előzetes letartóztatását kedden elutasította a legfelsőbb bíróság, de hárman közülük hatósági felügyelet alá kerültek.

Az ügyről

A DNA két szálon vizsgálódik az ügyben. A gyanú szerint a temesvári regionális út- és hídügyi igazgatóság tisztségviselői csúszópénzt kértek a nagylaki autópálya-átkelőnél azoktól a kamionosoktól, akiknek a járművénél eltérést észleltek a helyszíni mérés adatai, illetve a fuvarlevélben feltüntetett adatok között. A vizsgálat ugyanakkor azt is feltárta, hogy politikai alapon és csúszópénz fejében történtek az alkalmazások a CNAIR területi struktúráinál.

Az ügyészek szerint 2019 júniusa és novembere között az ügyben érintett több vezető beosztású politikus közbenjárására elcsalták a regionális út- és hídügyi igazgatóságnál meghirdetett öt állás betöltésére kiírt versenyvizsgát, így az általuk támogatott személyek nyerték el az állásokat, 4 000 és 10 000 euró közötti összeg kifizetése fejében. Emellett az így tisztségbe jutott személyektől rendszerint „védelmi pénzt” is kértek, hogy megőrizhessék állásukat. Az összegek a párt megyei szervezetének pénztárába folytak be – állítják az ügyészek.








EZT OLVASTA MÁR?

X