Johannis 1989-ről: „azt akarjuk, hogy a vétkeseket állítsák igazságszolgáltatás elé”


-A A+

Az 1989. decemberi forradalom vétkeseit az igazságszolgáltatás elé kell állítani - hangsúlyozta vasárnap Klaus Johannis államfő, felhívást intézve minden román állampolgárhoz, hogy „beszéljenek tisztán és világosan” a forradalomról.

Az elnök szerint „a legjobb ellenszer felejtés ellen” az akkor történtek állandó felidézése és a hősök emlékének megőrzése.„A romániai forradalom és a szabadság győzelmének napján felhívást intézek minden román állampolgárhoz, hogy beszéljünk tisztán és világosan az 1989. decemberi forradalomról. A kommunizmus elleni forradalom létezett, mint ahogyan az is igaz, hogy a kommunista rezsim megnyomorította ennek az országnak a sorsát. (...) Hagyjuk, hogy törjön a felszínre az igazság, és ne kerüljük meg” - fogalmazott Johannis a bukaresti Román Athenaeum épületében vasárnap tartott eseményen.

Az elnök beszélt az igazságszolgáltatás szerepének fontosságáról is. „Csak úgy építhetünk egy igaz országot, ha egyértelműen felvállaljuk a jót és a rosszat is. Sokszor mondtuk már: tudni akarjuk az igazságot 1989 decemberével kapcsolatban. Azt akarjuk, hogy a vétkeseket állítsák az igazságszolgáltatás elé. Igazságot akarunk!” - nyomatékosította.

Johannis kiemelte, társadalmunknak „meg kell gyógyulnia”, „a normális, biztonságos, virágzó és kiszámítható Romániának szüksége van arra, hogy ismerje meg az igazságot”.

A Román Athenaeumnál vasárnap megnyitották A romániai forradalom. 30 év szabadság elnevezésű kiállítást, amelyen az Agerpres hírügynökség archívumában található, az 1989 decemberi eseményekről készült fotók láthatók. A kiállításmegnyitón Ludovic Orban miniszterelnök is részt vett.








EZT OLVASTA MÁR?

X