Liviu Dragnea: „Nyolc hónapja teljesen ártatlanul ülök börtönben”
Nyolc hónapja „teljesen ártatlanul” ül börtönben - jelentette ki kedden a legfelsőbb bíróságon Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) volt elnöke, aki három év és hat hónapos büntetését tölti a rahovai börtönben, amelyet a Teleorman megyei gyermekvédelmi igazgatóságon történt fiktív alkalmazások ügyében rótt ki rá a bíróság.
A legfelsőbb bíróságon kedden Dragnea semmisségi folyamodványát tárgyalták. A tárgyalóteremben a volt pártelnök ártatlannak vallotta magát és felmentését kérte. Dragnea ismét cáfolta, hogy - a korrupcióellenes ügyészség (DNA) vádjával ellentétben - ismerte volna Adriana Botorogeanut és Anisa Stoicát, akik - az ügyészek szerint - a gyermekjogvédelmi igazgatóság alkalmazásában álltak, de valójában a pártnál dolgoztak.
„Szilárdan hiszem, hogy teljesen ártatlan vagyok és nyolc hónapja ártatlanul ülök a rahovai börtönben. Ezért nem térítettem meg a kárt, mert nem tűnt normálisnak, hogy kifizessem azt, amit nem követtem el. Az önök döntésükön múlik, hogy továbbra is a börtönben maradok-e ártatlanul, vagy szabadon engednek” - mondta Dragnea a bíráknak.
Dragnea ügyvédje, Flavia Teodosiu kijelentette: nem szerepel a büntetőtörvénykönyvben az a cselekedet, amivel Dragneát vádolják. A procedúrát lezárták, a bíróság január 21-én ítéletet hirdet.
2019. május 27-én a legfelsőbb bíróság, hivatali visszaélésre történő felbujtás vádjával, három év és hat hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte Liviu Dragneát a Teleorman megyei gyermekjogvédelmi igazgatóságon történt fiktív alkalmazások ügyében. Dragnea két rendkívüli jogorvoslati kérelmet nyújtott be: egy semmiségi panaszt és egy semmisségi folyamodványt. 2019. december 10-én a bírák elutasították a semmiségi panaszt, a semmisségi folyamodványt pedig kedden tárgyalták.
A vád szerint Dragnea - aki a tettek elkövetésekor a Teleorman megyei tanács elnöke volt - közbenjárt annak érdekében, hogy a PSD megyei szervezetének két munkatársát a gyermekjogvédelmi igazgatóság alkalmazza, és rendszeres havi bért fizessen nekik úgy, hogy közben a két nő soha nem jelent meg hivatalos munkahelyén, és semmiféle tevékenységet nem végzett ott.
- 33075 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33077 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33078 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33079 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33080 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33080 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni