Belép az USR-be Moise Guran újságíró


-A A+

Feladja újságírói karrierjét és belép a Mentsétek meg Romániát Szövetségbe (USR) – jelentette be Moise Guran. A közismert újságíró közölte: tisztában van azzal, hogy egy ilyen lépést csak egyszer lehet megtenni.

„Ha belépsz a politikába, nincs visszaút. Én eleget kommentáltam a partvonalról, és azt gondolom, hogy a következő négy év meghatározó számunkra, azok számára, akik az utcán voltunk, azok számára, akik meg akarjuk védeni a demokráciát és egy másik irányt akarunk szabni ennek az országnak. Amit tettem újságíróként, az tömegoktatás és széles értelemben vett demokratikus nevelés volt, megpróbáltam felkészíteni az ország lakosságát egy új útra, egy másik útra, amelyen Románia még nem járt" – mondta Guran az USR központi székhelyén tartott sajtótájékoztatón.

Úgy fogalmazott: „az elmúlt időszak gazdasági és politikai fejleményei" késztették erre a lépésre. Azt mondta: szívesebben lépett volna be a Mentsétek meg Romániát Szövetség – Szabadság, Egység és Szolidaritás Pártja Szövetségbe (USR–PLUS), ám ilyen párt nincs. Guran abban reménykedik, hogy a két párt összeolvad a nem túl távoli jövőben és átveszi a kormányzást.

Azt mondta: ha felkérik, szívesen megpályáz egy parlamenti helyet, de nem kíván belépni a helyi választási versenybe.

Dan Barna, az USR elnöke bejelentette: az USR–PLUS végrehajtó bizottságának tagjává váló Moise Guran koordinálja majd a szövetség kampányát az idei helyi és parlamenti választásokon.








EZT OLVASTA MÁR?

X