Így „mosakodott” Teodor Meleșcanu a '89-es szerepével kapcsolatban
1989 decemberében, amikor Bécsben tartózkodott, semmiféle információt nem kapott az országból a temesvári történésekről, a külföldi sajtóból értesült az emberáldozatokat követelő összecsapásokról - nyilatkozta szerdán Teodor Meleşcanu.
A szenátusi elnök annak kapcsán beszélt erről, hogy a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER) kedden közölte, hivatalból vizsgálatot indított ellene az 1989. december 19-én és 20-án Bécsben zajlott üléseken a román küldöttség képviselőjeként tett nyilatkozatai miatt. Teodor Meleşcanu szerint a szóban forgó bécsi ülés végén Svájc nagykövete - aki az ülés munkálatait is vezette - információkat kért a román küldöttségtől a temesvári helyzetről.
„Mivel a román delegációból akkorra már csak én, a titkár maradtam a teremben, a következőket mondtam: Semmiféle információt nem kaptam az országból a temesvári eseményekkel kapcsolatban. Láttam a külföldi sajtóban, hogy összecsapások voltak a katonaság és a tüntetők között, amelyek emberáldozatokat is követeltek. Végül azt mondtam, hogy amennyiben ezek az információk beigazolódnak, a vétkeseknek vállalniuk kell a felelősséget” – jegyezte meg Meleşcanu, hozzátéve, hogy akkor a román külügyminisztérium „olyan helyzetben volt”, hogy nem tudott információkat, utasításokat küldeni nekik.
Az IICCMER keddi tájékoztatása értelmében a diplomáciai táviratok tanúsága szerint Teodor Meleşcanu félretájékoztatta Bécsben a diplomatákat a Temesváron történt gyilkosságok és visszaélések kapcsán, „hamis híreszteléseknek”, „alaptalan sajtóhíreknek” minősítve a kommunista hatalom képviselői által elkövetett bűntetteket.
- 33075 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33077 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33077 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33079 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33080 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33080 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni