Nem mond le a kormány a „gyanús migráció” megfékezéséről a helyhatósági választásokon


-A A+

A kormány nem mond le arról a kilátásba helyezett törvénymódosításról, amely megtiltaná a választások előtt ideiglenes tartózkodási engedélyhez (flotant) jutott választópolgároknak, hogy az adott településen szavazzanak az önkormányzati választásokon - nyilatkozta szerdán Ludovic Orban miniszterelnök.

A kormányfő azt követően nyilatkozott erről, hogy a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közölte, támogatja a kétfordulós polgármester-választás bevezetését, de ellenzi a választások előtt kevesebb mint 90 nappal ideiglenes tartózkodási engedélyhez jutott állampolgárok szavazati jogát korlátozó előírást, amely szintén része a választási törvényt módosító tervezetnek.

Erre reagálva Orban azt mondta, megvizsgálták 200 olyan település esetét, ahol a 2016-os helyhatósági választások környékén "gyanús migrációt" észleltek. Az adatok szerint ezeken a településeken 2016-ban 20.000 ideiglenes tartózkodási engedélyt adtak ki, szinte valamennyit a választások környékén, míg más években ugyanezen a 200 településen legtöbb 2000 tartózkodási engedélyt bocsátottak ki, vagyis tízszer kevesebbet.

„Egyértelmű, hogy ez egy olyan mozgás volt, amellyel bizonyos településeken szavazati joghoz juttattak olyan állampolgárokat, akiknek semmi közük ahhoz a településhez, nem laknak ott, nem dolgoznak ott, csak azért kaptak ideiglenes tartózkodási engedélyt, hogy szavazzanak a polgármesterre" - magyarázta Orban.








EZT OLVASTA MÁR?

X