Marad a börtönben: Dragnea ügyvédei a fellebbezést tárgyaló bíró kizárását kérték
2020. január 29., szerda, 14:07 | Agerpres
A bukaresti törvényszék elutasította Liviu Dragnea ügyvédeinek folyamodványát, hogy zárják ki a börtönbüntetése elleni fellebbezés elbírálására kijelölt bírót.
Az ügyvédek szerint a bíró egy politikai műsorban állást foglalt Dragnea kijelentéseivel kapcsolatban, így nem alkalmas arra, hogy eljárjon az ügyben.
Liviu Dragneát tavaly május 27-én ítélték jogerősen három és fél év szabadságvesztésre hivatali visszaélésre való felbujtás miatt. A vád szerint Dragnea – aki a tettek elkövetésekor a Teleorman megyei tanács elnöke volt – közbenjárt annak érdekében, hogy a PSD megyei szervezetének két munkatársát a gyermekjogvédelmi igazgatóság alkalmazza, és rendszeres havi bért fizessen nekik úgy, hogy közben a két nő soha nem jelent meg hivatalos munkahelyén, és semmiféle tevékenységet nem végzett ott.
Januárban a legfelsőbb bíróság elutasította a volt PSD-elnök folyamodványát, hogy nyilvánítsák semmisnek az ellene született ítéletet. Nem sokra rá a másik korrupciós ügyében, a TelDrum-botrányban a nyomozást ellene vezető ügyész kivizsgálását kérte, mondván, hogy az törvénytelen módon végezte a munkáját, de ezt a keresetét a Bukaresti Ítélőtábla utasította el.
(Nyitókép: Dragnea a legfelsőbb bíróságon | Fotó: Agerpres)
Lájkolta már a Maszol Facebook oldalát?
- 33075 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33077 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33078 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33079 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33080 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33081 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni