FRISSÍTVE – Az alkotmánybírósághoz fordul a legfelsőbb bíróság a különnyugdíj eltörlése kapcsán
FRISSÍTVE: A legfelsőbb bíróság alkotmányossági óvást emel a bírák, pilóták, törvényhozók és diplomaták különnyugdíjának eltörléséről rendelkező törvény ellen. Az erről szóló döntést szerdán egyhangúlag szavazta meg a Legfőbb Semmítő- és Ítélőszék közgyűlésén jelen lévő 108 bíró. Óvásukat a bírák és ügyészek szakmai szerveként működő Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) is „határozottan" támogatja.
Az óvás nemcsak a bírák és ügyészek szolgálati nyugdíjának eltörlésére, hanem a törvény egészére kiterjed, mivel a legfőbb instancia szerint a törvény nemcsak a magisztrátusok függetlenségének alkotmányos elvét, hanem a diszkrimináció tilalmát is sérti.
Támogató nyilatkozatában a CSM úgy értékeli, hogy a parlament elfogadhatatlan módon viszonyult a bírói hatalomhoz, amikor az intézményes párbeszédet mellőzve, a közvéleményt a bírók és ügyészek ellen hangolva fogadott el az igazságszolgáltatás függetlenségét súlyosan sértő jogszabályt.
Közben az országban egyre több bíróság a perek halasztásával tiltakozik a szolgálati nyugdíjak eltörlése ellen. A legtöbb helyen elnapolnak minden tárgyalást a sürgős ügyek – előzetes letartóztatások, gyámsági ügyek – kivételével.
A tiltakozási hullám nemcsak a bíróságok működését béníthatja meg, hanem a közelgő önkormányzati választások megszervezését is akadályozhatja: a nagybányai táblabíróság bírái szerdán úgy döntöttek, nemcsak bírósági tevékenységüket függesztik fel meghatározatlan időre, hanem a megyei választási bizottság létrehozásában sem hajlandók részt venni, amíg szolgálati nyugdíjukat veszélyeztetve látják.
A képviselőház ellenszavazat nélkül fogadta el kedden a bírák, pilóták, törvényhozók és diplomaták különnyugdíjának eltörléséről szóló törvénytervezetet. Többek között a katonáknak, rendőröknek, titkosszolgálati ügynököknek, bíráknak, ügyészeknek, pilótáknak, diplomatáknak, pénzügyőröknek, alkotmánybíráknak és törvényhozóknak jár speciális állami nyugdíj, amelynek mértékét nem járulékbefizetéseik, hanem az illető ágazat számára hozott speciális jogszabályok alapján számítják ki.
Az országos nyugdíjpénztár szerint 2019 végén 3878 volt bíró és ügyész kapott átlagosan 18 716 lejes – vagyis a romániai átlagnyugdíj 13-szorosát kitevő – szolgálati nyugdíjat, illetve 1800 volt bírósági jegyző részesült átlagosan 4439 lejes speciális nyugdíjban.
A volt magisztrátusok szolgálati nyugdíjának 92 százalékát az állami költségvetés fedezi, és csak 8 százaléka származik az általuk korábban befizetett tb-járulékból.
- 33076 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33078 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33078 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33080 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33081 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33081 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni