Kelemen Hunor: a kormány „lenullázta” az előre hozott választások melletti érveket


-A A+

A szerdai bizalmi szavazáson megbuktatott kormány „lenullázta” a parlamenti választások előre hozása mellett szóló érveket azáltal, hogy előző este 25 sürgősségi rendeletet fogadott el – jelentette ki a magyar közmédiának nyilatkozva Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke.

Szerinte Ludovic Orban kormánya visszaélt a rendkívüli helyzetekre kitalált jogalkotási lehetőséggel, erről pedig – az ombudsman óvása alapján – az alkotmánybíróságnak is véleményt kell mondania. „Nem lenne jó úgy nekiszaladni az előrehozott választásoknak, hogy a kedden elfogadott sürgősségi rendeletek életben vannak" – szögezte le Kelemen Hunor.

Hozzátette: eddig támogatta, a parlamenti választások előre hozását, de ezek után szerinte inkább arra kell készülni, hogy a törvényhozás kitölti mandátumát és csak novemberben lesznek parlamenti választások.

 

A kormány a parlamenti választásokra vonatkozó törvény módosító sürgősségi rendeletet fogadott el keddi ülésén, felkészülve arra az esetre, hogy a parlament megszavazza az ellenzéki szociáldemokraták és az RMDSZ által beterjesztett bizalmatlansági indítványt, és így lehetőség nyílik az előrehozott választások „kiprovokálására".

Nem lesz miniszterelnök-jelöltünk, megvárjuk, hogy kit javasol az államfő erre a tisztségre - jelent meg Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hivatalos Facebook-oldalán, miután szerdán a parlament megszavazta a bizalmatlansági indítványt.

A jogszabály egyebek közt megduplázza a külföldön élő románok parlamenti képviseletét, és arról intézkedik, hogy a tavalyi európai parlamenti, illetve elnökválasztáshoz hasonlóan a külföldi szavazókörök három napig tartsanak nyitva. Az RMDSZ és a szociáldemokraták által is kifogásolt másik előírás szerint a választópolgárok nem csak a lakhelyük szerinti megyében voksolhatnak, hanem bármely szavazókerületben.

Szerdán azért vonta meg a bizalmat a parlament Ludovic Orban kormányától, mert egy másik – a helyhatósági választást szabályozó – törvényt próbált parlamenti vita nélkül életbe léptetni, amellyel kétfordulóssá akarta tenni a polgármester-választást a júniusi önkormányzati voksoláson.

„Mi már tavaly megállapodtunk a Nemzeti Liberális Párttal, hogy sem sürgősségi kormányrendelettel, sem felelősségvállalással nem módosítja az önkormányzati törvényt, mi nem támogathatunk olyasmit, ami a magyar érdekképviseletet meggyengíti, ezt ne kérje tőlünk senki. Ezt az ígéretét megszegte a kormány, és ezért a bizalmatlansági indítványt alá is írtuk és meg is szavaztuk A mostani szavazásunk a bizalmatlansági indítványra vonatkozott. Nincsen szándékunkban más többséget senkivel kialakítani" – mondta az RMDSZ elnöke, cáfolva azt a feltételezést, hogy a szövetség támogatná a szociáldemokraták visszatérését a hatalomba.

(Nyitókép: Kelemen Hunor a bizalmatlansági indítvány vitáján | Fotó: rmdsz.ro)








EZT OLVASTA MÁR?

X