Kelemen Hunor az előre hozott választásokról: a kormány egy éjszaka mindent szétvert


-A A+

Az RMDSZ továbbra is szükségesnek tartja az előre hozott választásokat, de a parlamenti választási törvényt módosító sürgősségi rendelet elfogadása miatt ezek megszervezése alkotmányos akadályokba ütközik – nyilatkozta a Maszolnak Kelemen Hunor. A szövetségi elnök ezt az álláspontot fogja képviselni az elnöki hivatalban csütörtök délután, amikor az államfő a kormányalakításról konzultál az RMDSZ küldöttségével.

Klaus Johannis csütörtök déltől sorra fogadja a parlamenti pártok vezetőit, akikkel az Orban-kabinet bukását követő új kormány megalakításáról tárgyal, illetve „tesztelni” kívánja, hogy létrejöhet-e a parlamentben az előre hozott választások kiírásához szükséges többség. Az államfő az RMDSZ küldöttségét 14.15-kor fogadja.

A találkozó előtt Kelemen Hunor szövetségi elnök a Maszolnak elmondta: az RMDSZ nem javasol kormányfőjelöltet Klaus Johannisnak. Az előre hozott választásokról pedig az az álláspontjuk, hogy „lenullázta” a mellette szóló érveket az Orban-kabinet utolsó ülésén, szerdára virradóan hozott sürgősségi rendelet a választási törvény módosításáról.

Mint írtuk, a kormány a sürgősségi rendelettel megduplázta a külföldön élő románok képviseletét, és a tavalyi államfőválasztáson alkalmazott háromnapos szavazást bevezette a parlamenti választásokra is a külföldön kialakított szavazókörökben. A módosítás szerint a választók nemcsak a lakhelyük szerinti választókörzetben adhatják le voksaikat, hanem bármelyik szavazóhelyiségben. A rendelet előírja azt is, hogy az előre hozott parlamenti választásokat az önkormányzati választások időpontjában is meg lehet tartani, illetve az eddigi 90 nap helyett a parlament feloszlatásától számított 50 napon belül kiírhatók.

„Ha csak annyit történt volna, hogy a kormány a 90 napos határidőt 50 napra rövidíti le, azzal nem lett volna gond. De ez a rendelet a teljes választási rendszert felülírta” – magyarázta Kelemen Hunor. A politikus emlékeztetett, hogy a parlamenti választások romániai rendszere megyei listákon és megyei körzeteken alapul. Ez azt jelenti, hogy mindenki a saját választókörzetében szavazhat.

„Én Hargita megyei lakosként a megyében bárhol szavazhatok, nem csak a lakóhelyemen, mert ez az én választókörzetem. Ám felülírja a megyei körzetekre osztott választási rendszert, ha a választópolgárok bárhol az országban szavazhatnak. Ez olyan mértékben torzíthat, hogy ha 100 ezer egyetemista szavazhat Kolozsváron, akkor Kolozs megyének nem lesz egyetlen RMDSZ-es képviselője és szenátora sem” – magyarázta a szövetségi elnök.

Kelemen Hunor azt is problémásnak tartja, hogy a sürgősségi rendelet lehetővé teszi az önkormányzati és a parlamenti választások egy napon történő megszervezését. Ezzel az előírással ugyanis a törvénymódosítás felülírja az alkotmánybíróságnak egy korábbi döntését. Ezért az RMDSZ elnöke úgy véli: ezt a rendeletet előbb az alkotmánybíróságon meg kellene támadni, és ki kell állnia az alkotmányosság próbáját.

„A kormány butaságokat butaságokra halmozva egy éjszaka alatt mindent szétvert, senki sem tud eligazodni a sürgősségi rendelet után kialakult helyzeten. Továbbra is szükségesnek tartom az előre hozott választásokat, de ezeket a kérdéseket előbb az alkotmánybíróságnak tisztáznia kell. Ha megjelenik a Hivatalos Közlönyben, a nép ügyvédjének meg kell támadnia a rendeletet alkotmánybíróságon” – jelentette ki az RMDSZ elnöke.

Megszavazzák a második Orban-kormányt?

Kelemen Hunor arra számít, hogy Klaus Johannis ismét Ludovic Orbant kéri fel kormányalakításra. „A PSD-nek is van kormányfőjelöltje, de nem hiszem, hogy államfő elfogadná. De ha el is fogadná, az RMDSZ-nek nincs szándékában egy PSD körüli többséghez csatlakozni” – szögezte le.

A szövetségi elnök szerint kevés az esélye a második Orban-kabinet megalakításának, ha az előző 261 szavazattal megbukott. Arról, hogy az RMDSZ megszavazza-e a második Orban-kormányt, kijelentette: kérdés, hogy milyen szándékai lesznek ennek a kormánynak. Emlékeztetett: Ludovic Orban a megbuktatása után máris arról beszélt, hogy ha az új kabinetjét beiktatják, akkor rögtön sürgősségi rendelettel bevezetné a kétfordulós polgármester-választást.

„Tehát ragaszkodik ahhoz, ami miatt megbukott, és amiről az alkotmánybíróság már többször kimondta, hogy alkotmányellenes. Ezt a makacsságot nem tudom értelmezni. Ezért az RMDSZ akkor dönt második Orban-kabinet esetleges támogatásáról, ha az új kormány szándékai tisztázódtak a beiktatási kísérletig” – jelentette ki Kelemen. Hangsúlyozta, hogy az RMDSZ első számú prioritása továbbra is megakadályozni a kétfordulós polgármester-választás bevezetését.








EZT OLVASTA MÁR?

X