Ezek az RMDSZ parlamenti prioritásai a 2020-as tavaszi ülésszakra


-A A+

A nagycsaládosok és a kezdő vállalkozók támogatásától a közigazgatás hatékonyabbé tételéig és a helyi turizmus fejlesztéségi terjednek az RMDSZ törvényhozási prioritásai a tavaszi parlamenti ülésszakra.

Az érdekvédelmi szervezet hétfői közleménye szerint tovább akarják bővíteni a nagycsaládok támogatását: így az újszülött kelengye, a junior értékjegyek és a gépkocsivásárlás mellett, kedvezményes lakásvásárlási és -bővítési lehetőségeket biztosítanának a többgyerekes családoknak, valamint adókedvezményt vezetnénk be azoknak a szülőknek, akik munkaszerződéssel rendelkeznek.

Törvénymódosítással csökkenteni fogják az osztálylétszám alsó küszöbét. Az RMDSZ azt szeretné elérni, hogy szórványban már tíz diákkal indulhasson magyar osztály, eddig ehhez legkevesebb 12 diákra volt szükség. A tervezett törvénymódosítás azt is lehetővé tenné, hogy a művészeti oktatás esetében az eddigi 10 diákhoz képest nyolc diákkal is indulhasson osztály. Az osztályok maximális létszámát is csökkentenék, hogy a tanár kevesebb diákkal, hatékonyabban dolgozhasson.

Az RMDSZ azt javasolja, hogy már két éves kortól írathassák óvodába gyermekeiket a szülők. Ez jelentős segítség azok számára, akik visszatértek dolgozni a két éves gyermeknevelési szabadságról. Továbbá kezdeményezik, hogy minden diák anyanyelven felvételizhessen az egyetemre.

Ugyanakkor 2030-ig kiterjesztenék az afterschool és a melegétel programot minden településre. Lehetővé teszik, hogy a szülők kezdeményezésére is indítsanak úgynevezett délutáni iskola programot, és más tanintézményekből érkező tanárok is taníthassanak ezeken a foglalkozásokon. Az RMDSZ-nek az a célja, hogy minden olyan iskola, amely rendelkezik a szükséges feltételekkel, kapja meg az engedélyt arra, hogy a minisztérium költségére meleg ételt adhasson a diákoknak.

Szabadbnap a felekezet függvényében

A közlemény emlékeztet: az RMDSZ javaslatára korábban kötelezővé vált az óvodai oktatás. Szándékuk ebben az ülésszakban pontosítani az ezt szabályozó törvényes kereten. Az akarják, hogy a dadát ismerjék el kisegítő személyzetként, és az ezzel kapcsolatos költségeket számolják bele az óvoda költségvetésébe.

Emellett az új összevont oktatáspolitikai, kutatási háttérintézményben létrehozzák a kisebbségi ügyekkel foglalkozó oktatáskutató intézet csíkszeredai fiókját, illetve az országos értékelésekkel és vizsgáztatással foglalkozó igazgatóság kolozsvári, kisebbségekre vonatkozó irodáját.

Megteremtik a lehetőséget arra, hogy az egyházi ünnepek alkalmával a különböző vallási felekezetekhez tartozók akkor kapjanak szabadnapot, amikor a saját vallásuk szerint ünnepelnek, függetlenül attól, hogy Románia munkatörvénykönyve mikor szögezi le a hivatalos ünnepnapokat.

„Zöldebb, modernebb településeket!”

Az RMDSZ több bicikliutat szeretne, ezért a létrehozásukat megkönnyítő egységes módszertant dolgoznak ki, hogy minden városban megvalósulhasson az alternatív közlekedés.  A közlemény emlékeztet: jelenleg nincs erre vonatkozó egységes szabályozás, ezért több településen akadályokba ütközik a kerékpárutak nyomvonalának megrajzolása, az eljárás túlzottan bürokratikusnak bizonyul.

Több pénzt juttatnának a turisztikai településeknek, ezért úgy módosítanák az idegenforgalmat szabályozó törvényt, hogy a turisztikai települések költségvetése abból az 1 százalékos adóból egészüljön ki, amelyet a vendégek fizetnének be a szállásköltséggel együtt. Ebből utakat, közvilágítást, helyi beruházásokat lehetne finanszírozni, illetve fedezni lehetne a köztisztasággal és hulladékgazdálkodással kapcsolatos költségeket. Emellett törvénytervezetet dolgoztak ki arra, hogy minden megyei jogú városban kötelezően megépüljön a terelőút. Ezzel az intézkedéssel csökkentenénk a nagyvárosokban az autós forgalmat.

Az RMDSZ segíteni akarja a kezdő vállalkozásokat, ezért módosításokat javasol az inkubátorházak működését szabályozó törvénytervezethez. Átlátható feltételekhez kötnék az inkubátorházak működését, egyszerűbbé tennék a kezdő vállalkozások számára a hozzáférést. Azt javasolják: 90 százalékkal adózzanak meg minden olyan közpénzből kifizetett speciális nyugdíjat, amely meghaladja az államelnök havi nettó jövedelmét.

„Hatékony közigazgatást!”

A közlemény szerint Romániának szüksége van egy új, átfogó kerettörvényre a közigazgatás területén. Az RMDSZ által benyújtott új közigazgatási törvénykönyv nyelvi jogokat, decentralizációt ír elő, amelyről ebben az ülésszakban tárgyalhat a parlament.

Azt javasolják, hogy a jelenlegi négy év helyett öt évre válasszuk meg a településvezetőket. Számos európai államban öt éves az önkormányzati mandátum, és nem szervezik ugyanabban az évben az önkormányzati és a parlamenti választásokat. Az RMDSZ szerint ez egy stabilabb politikai környezetet teremt, így a helyi beruházások, valamint gazdasági és társadalmi kezdeményezések nem csorbulnának a központi politikai viszonyok változásainak függvényében.








EZT OLVASTA MÁR?

X