Múlt héten megbuktatott kormányához kér ismét bizalmat Ludovic Orban


-A A+

A múlt héten megbuktatott kormánya számára kér ismét bizalmat a parlamenttől Ludovic Orban miniszterelnök-jelölt, akit Klaus Johannis államfő bízott meg kormányalakítással. A kormánynévsort és -programot Ionel Dancă, a miniszterelnöki kabinetiroda vezetője juttatta el a parlament két háza elnökének.

A kormányfői teendőket ügyvivőként ellátó és a tisztségre ismét felkért Orban a Nemzeti Liberális Párt (PNL) végrehajtó bizottságának hétfői ülését követően jelentette be, hogy nem változtatott a miniszterek névsorán, a kormány programját pedig csak kiigazította.

Johannis – és a PNL – az év végén esedékes parlamenti választások előrehozását akarja kiprovokálni azzal, hogy a parlament által frissen megbuktatott Orbannak adott újabb kormányalakítási megbízást. Az elnök akkor oszlathatja fel a parlamentet, ha a törvényhozás két egymást követő miniszterelnök-jelöltjét is elutasítja 60 napon belül – ezt a 60 napot az első kormánynévsor ismertetésétől, azaz hétfőtől számolják.

Az elnök és a kormányfő már január elején bejelentették, hogy „megegyeztek" a választások előrehozásáról. Ennek megfelelően a PNL vezetősége hétfői ülésén azt is eldöntötte, hogy – a parlamenti határozatképesség érdekében – jelen lesz ugyan a bizalmi voksoláson, de nem szavazza meg a második Orban-kormány beiktatását.

A kétkamarás parlament egyesített házbizottságának a kormánynévsor és az új kormányprogram beterjesztésétől számítva 15 napon belül kell kitűznie a miniszterjelöltek szakbizottsági meghallgatásának menetrendjét és az új kormány beiktatását célzó bizalmi szavazás napját.

A jelek szerint a tavaly ősszel ellenzékbe került, de a parlamenti házbizottságokban akaratát továbbra is érvényesíteni tudó Szociáldemokrata Párt (PSD) alkotmányossági óvásokkal, a parlamenti procedúra halogatásával, adott esetben pedig az ülések bojkottálásával próbálja majd hátráltatni a törvényhozás feloszlatását.

„A PSD úgy menekül az előrehozott választásoktól, mint az ördög a tömjéntől, de ha megpróbálja az időt húzni, a közvélemény megvetésébe fog ütközni" – jegyezte meg hétfői bejelentését követően Ludovic Orban. Hozzátette: a PNL a szociáldemokraták esetleges parlamenti bojkottjára is felkészült, azt azonban nem volt hajlandó elárulni: hogyan.

A parlament két házának együttes ülése csak a törvényhozók több mint felének – legalább 233 képviselőnek és szenátornak – a jelenlétében határozatképes. Ugyanilyen minősített többség szükséges egy tisztségben lévő kormány leváltásához vagy egy új kabinet beiktatásához. Ludovic Orban kormányától a múlt héten 261 szavazattal vonta meg a bizalmat a román parlament.








EZT OLVASTA MÁR?

X