Hivatalos: Soós Zoltán független polgármester-jelöltet támogatja az RMDSZ Marosvásárhelyen


-A A+

Jóváhagyta a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT), hogy az RMDSZ Soós Zoltán független marosvásárhelyi polgármester-jelöltet támogassa az idei helyhatósági választásokon – jelentette be Péter Ferenc.

A Maros megyei RMDSZ-szervezet elnöke Facebook-bejegyzésében közölte, hogy csütörtöki ülésén a SZÁT a Területi Állandó Tanácsnak ebben a kérdésben hozott szerdai határozatára bólintott rá. Hozzátette: a formai feltételek adottak Soós független induláshoz, amit az RMDSZ is támogat.

„Azért döntöttünk így, mert az a célunk, hogy Soós Zoltán nyerjen – és ehhez minél szélesebb körű támogatásra van szükség a politikai erők, a civil szervezetek és nem utolsó sorban a szavazók részéről” – fogalmazott Péter Ferenc.

 

Soós Zoltán eredetileg az RMDSZ jelöltje lett volna, de miután a helyi román–magyar vegyes párt, a Szabad Emberek Pártja (POL) volt tanácsosa, Hermann Mark Christian bejelentette, hogy hajlandó visszalépni, ha Soós függetlenként indul, illetve az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) is közölte, hogy kész Soóst támogatni a kampányban, ha nem az RMDSZ színeiben indul, a Maros Megyei Múzeum igazgatója vállalta, hogy független jelöltként lesz Dorin Florea jelenleg marosvásárhelyi polgármester kihívója. Ezt az RMDSZ is elfogadta, és támogatja Soós Zoltánt.

(Nyitókép: Soós Zoltán polgármester-jelölt | Forrás: Facebook)








EZT OLVASTA MÁR?

X