Szakad a Maros megyei MPP, de máshol is érik a feszültség


-A A+

Míg néhány napja még csak a sajtón keresztül és a Facebookon üzengettek egymásnak a Magyar Polgári Párt Maros megyei vezetői, mostanra megtörtént a nagy skizma. Berki Ferenc Maros megyei MPP-elnök kilépett a pártból és 15 helyi vezetőt vitt magával. A maradók nem bánkódnak, megújulást hirdetnek.

„Elhatárolódom Mezei János politikájától és lemondok a Magyar Polgári Pártban betöltött minden tisztségemről, illetve párttagságomról” – jelentette be a közösségi oldalán Berki Ferenc. A Maros megyei MPP 2016-ban megválasztott elnöke néhány napja élesen bírálta Mezei János pártelnököt, valamint Sorbán Attila Örs alelnököt, akiket diktatórikus pártvezetéssel vádol, mivel „nem a többség demokratikus igényére, hanem a kisebbség fölötti zsarnokoskodásra” építik tevékenységüket.

„Egy olyan párt vezetőjével, aki szekuspártnak nevezte a Fideszt, aki a szélsőjobboldali Mi Hazánk Mozgalommal, Sorbán Attila Örs révén folyamatos kapcsolatban van, én nem tudok azonosulni. Én és a társaim nem vagyunk hívei sem a diktatúrának, sem a nemzetárulásnak” – fogalmazott a Maszolnak Berki Ferenc, hangsúlyozva, nem beszélt Mezei Jánossal, aki az elmúlt időszakban nem kereste és nem adta jelét annak, hogy megszívlelné az ő és társai kritikáját.

Kijelentette, szerinte „a polgári párton belüli feszültségkeltés és érdekorientált intézkedések a szervezet leépülését és végül a párt teljes megszűnését vetíti előre”, amit azért nem tart meglepőnek, mert „amit Mezei János tesz, az megengedhetetlen egy nemzeti, keresztény, jobboldali párt vezetője részéről”. Kérdésünkre, hogy a kilépés után csatlakozik-e az általa vezetett csoport a Biró Zsolt korábbi MPP-elnök által alapított Erdélyi Polgári Mozgalomhoz, Berki Ferenc azt mondta, most „arra van szükség, hogy letisztuljanak a dolgok”, tartja a kapcsolatot a kollégáival, de a jövőről még nem beszéltek. „Abban bízunk, hogy a Magyar Polgári Párt visszaáll a régi kerékvágásba, de Mezei János nélkül” – szögezte le a Maszolnak Berki Ferenc.

Berki Ferencet egyébként párrtársai egy része azzal vádolja, hogy az Erdélyi Magyar Szövetség szétszakítására játszik és az RMDSZ malmára hajtja a vizet. „Érthetetlen, hogy Berki szembefordul a januári közös pártkongresszus döntéseivel, ezáltal hűtlen az erdélyi jobboldali választópolgárokhoz, és hűtlen az Erdélyi Magyar Szövetséghez is” – ez olvasható abban a vasárnapi sajtóközleményben, amelyet Kátai Attila, a Magyar Polgári Párt országos alelnöke, Vass Imre, az MPP Maros megyei szervezetének az alelnöke és Biró József-Attila, a párt megyei önkormányzati képviselője írt alá. A kijelentés pikantériája, hogy Kátai Attila, az MPP országos alelnöke az RMDSZ listáján nyert önkormányzati mandátumot Nyárádszeredában.

Mezei János pártelnök a Maszolnak azt nyilatkozta, „Berki Ferenc kirohanása mögött a személyes frusztrációja áll. Akinek fontosabb az egyéni érdek a közösségi érdeknél, arra nincs szükségünk”. „Minden szava vagdalkozás – januárban elindítottuk a Magyar Polgári Párt és az Erdélyi Magyar Néppárt fúzióját, ennek a kivitelezésén dolgozunk, mindenhol megalakulnak a helyi szervezetek. Berki Ferenc a Maros megyében kinevezett Szűcs Péter személyével nem ért egyet és ezért indította ezt a hadjáratot ellenünk, ami nem használt, de ezek szerint nem lehet megspórolni” – fogalmazott Mezei János MPP-elnök. Arra az állításra, miszerint a Magyar Polgári Párt az elmúlt időszakban a szélsőjobb felé tolódott, azt válaszolta, „a Berki Ferenc által említett Mi Hazánk Mozgalommal nincs intézményes kapcsolata az MPP-nek, Sorbán Attila Örs azért vett részt az évértékelőn, mert meghívást kaptak és eleget tettek a protokoláris gesztusnak, ahogy az Erdélyi Magyar Néppárt is”.

Kolozs megye következik?

Egy neve elhallgatását kérő MPP-s forrásunktól egyébként arról értesültünk, hogy Mezei János ma Szilágy megyébe utazott „tüzet oltani, miután az egy szem működő szilágysági szervezet, a szilágynagyfalusi eldöntötte, hogy az RMDSZ listáján indulnak”. „A polgármester független, aki eddig a mi támogatásunkkal nyert, most is függetlenkent megy, nem kér az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt fúziós támogatásból” – nyilatkozta forrásunk, aki azt állítja, hogy a Kolozs megyei MPP-szervezet is megérett a kilépésre. „Eddig is szembefordultak Mezei János párvezetési politikájával, de hamarosan a tettek mezejére lépnek és a Maros megyeiek példáját fogják követni” – fogalmazott a Maszolnak egy neve elhallgatását kérő MPP-s forrásunk.

Mezei János azonban határozottan cáfolja az információinkat. „Azt, hogy ön miről értesült, nem tudhatom. Azt viszont igen, hogy az említett megyékben megalakultak az elnökségek. Mi is látjuk, hogy az MPP Kolozs megyei szervezetének a Facebook-oldalán a szervezetet lejárató cikkeket osztanak meg, de nem mi kezeljük azt, felszólítottam már az elnököt, hogy oldja meg ezt a problémát” – fogalmazott Mezei János.

Háromszéken nem lesz MPP-EMNP választási koalíció? Miután vasárnapi cikkükben Biró Zsolt parlamenti képviselő, az MPP korábbi elnöke arra figyelmeztetett, hogy borítékolható volt, hogy a belső ellentétek szétszakítják az Erdélyi Magyar Szövetséget, és azt is látni kell, hogy Kovászna megyében például külön utakon járnak, és nem egymással, hanem az RMDSZ-szel kötnek egyezséget, ma bejelentették, hogy Málnás községben közös tanácsosjelölti listát indít az RMDSZ, az MPP és az EMNP, a három párt pedig idén is támogatja Szotyori Angélát egy újabb polgármesteri mandátum megszerzésében. A helyi választottak azt mondták, a továbbiakban is közösen akarnak dolgozni Málnás községért, politikai hovatartozástól függetlenül.







EZT OLVASTA MÁR?

X