Kisebbségi kérdésekkel kapcsolatos álláspontjáról kérdezte a külügyminiszter-jelöltet Biró Rozália


-A A+

Az Európai Kisebbségvédelmi Polgári Kezdeményezéshez (MSPI) való viszonyulásáról és az ukrán nyelvtörvény őshonos kisebbségek anyanyelvű oktatását korlátozó rendelkezésével kapcsolatos álláspontjáról kérdezte Bogdan Auerscu ügyvivő és egyben kijelölt külügyminisztert Biró Rozália RMDSZ-es parlamenti képviselő a miniszterjelölt szakbizottsági meghallgatását.

Az alsóház külügyi bizottságának elnöki tisztségét betöltő Biró Rozália csütörtöki nagyváradi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy Auerscu meghallgatására február 18-án, kedden került sor, és azon két, kisebbségjoggal kapcsolatos kérdést is feltett Bogdan Aurescunak.

Első kérdése a miniszterjelöltnek az MSPI-hez való viszonyulására vonatkozott, ugyanis az a 2014-es elindításakor is ellenezte Aurescu, Románia pedig 2017-ben az Európai Bíróságon támadta meg a kezdeményezést. A bíróság két alkalommal is az MSPI javára döntött, elképzelhető-e további fellebbezés Románia részéről? – szegezte neki a kérdést Biró Rozália. Mint mondta, „diplomatikus és elegáns” választ kapott, miszerint „meglátják majd, hogy mi lesz a bíróság ítéletének folytatása”. Az RMDSZ-es képviselő hozzátette: reméli, hogy Románia, melynek területén 18 elismert nemzeti kisebbség él, megváltoztatja döntését, és a kezdeményezés mellé állt. AZ MSPI kezdeményezőit egyébként március 23-án hallgatják meg az Európai Parlamentben – fűzte hozzá.

Biró Rozália második kérdése az ukrán tanügy törvény anyanyelvű oktatást korlátozó cikkelyeire vonatkozott, ami mintegy hétezer Ukrajnában élő román nemzetiségű diákot érint. A külügyminiszter-jelölt válaszában azt mondta, hogy állandó párbeszéd keretében kell tárgyalni a törvényről. Biró Rozália szerint fontos ugyan az állandó párbeszéd, de e mellett külpolitikai intézkedésekre is szükség lehet, ugyanis a törvény 2017-es elfogadása óta mindössze annyit sikerült elérni, hogy az európai uniós nyelveken beszélő diákok számára 2023 szeptemberéig kitolták a törvény alkalmazását, de az orosz ajkú diákoknak idén szeptemberből anyanyelvük kivételével minden tantárgyat ukránul kell tanulniuk.

Szerdán tartotta még a két ház összevont külügyi bizottsága az izraeli nagykövetnek jelölt Radu Ioanid professzor meghallgatását. Biró Rozália szerint a történész és filozófus végzettségű Ioanid megfelel a diplomáciai tisztség betöltésére. Hozzátette: remélhetőleg négy-hat héten belül elfoglalhatja posztját Románia új izraeli nagykövete, azt ugyanis, hogy Klaus Johannis államfő négy éve nem nevezett ki erre a tisztségre senkit, a két ország tudományos, gazdasági, kulturális stb. kapcsolatai is megsínylették.








EZT OLVASTA MÁR?

X