Családját félti, lemondott a megfenyegetett székelyudvarhelyi tanácsos


-A A+

A székelyudvarhelyi városi tanács csütörtöki ülésének végén a képviselőtestület egyik EMNP-s tagja, Szarvas Zsuzsa bejelentette, hogy névtelen fenyegetések miatt úgy döntött, lemond tanácsosi mandátumáról.

Erről a Magyar Polgári Pártból korábban eltávolított Gálfi Árpád polgármester számolt be pénteken a Facebook-oldalán. Közlése szerint Szarvas Zsuzsa azzal indokolta döntését, hogy egy egyéves kisgyerek édesanyjaként és vállalkozóként számára fontosabb az életének és vállalkozói tevékenységének a nyugalma, minthogy kitegye magát és családját bármilyen veszélynek.

Az uh.ro beszámolója szerint az ülésen Venczel Attila jegyző bejelentette, ő is kapott fenyegetést, zsarolták is, de folytatni kívánja munkáját az önkormányzatnál. Hozzászólt Szarvas Zsuzsa felszólalásához a polgármester is, aki elmondta, hogy amióta kizárták az MPP-ből az ő családját is megfenyegették.

 

Gálfi Árpád a pénteki Facebook-bejegyzésében közölte: mélységesen elítéli azokat a módszereket, melyek által bármelyik önkormányzati politikai frakció tagját aljas módon, megfélemlítésekkel próbálják rávenni szabad akaratából hozott döntésének, szavazatának megváltoztatására, vagy esetleg tervezett döntésétől visszalépésre ösztönzik.

„Elérkezettnek látom az időt, hogy minden jóhiszemű székelyudvarhelyi polgár felemelje a hangját és közösen, összefogva határolódjunk el a névtelenség mögé rejtőző fenyegetőktől, zsarolóktól, mondjuk ki városunk közösségének ítéletét az ilyenek fölött és parancsoljunk megálljt minden alvilági eszközöket használó zsarnokságnak. Ezek a módszerek nem használhatók a végtelenségig városunkban, csak mert egyesek annyira megszokták négyévente, hogy már el sem tudnak képzelni más eszközöket a kampányukhoz!” – írta a polgármester.








EZT OLVASTA MÁR?

X